Lemondott az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki posztjáról Michel Platini. Döntését közleményben tudatta hétfőn azután, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nem mentette fel őt, hanem csak hatról négy évre csökkentette eltiltását, melyet a nemzetközi szövetség (FIFA) szabott ki rá. A 60 éves francia sportvezető svájci polgári bíróságon folytatja küzdelmét.
Platinit azért tiltotta el eredetileg nyolc évre a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), mert Joseph Blatter korábbi FIFA-elnök 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott neki. A svájci sportdiplomata utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott az UEFA-elnök, FIFA-alelnök. Platini úgy kommentálta a kifizetést, hogy az a 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért járt neki, s késedelmesen kapta meg. Az együttműködésről ugyanakkor nem született írásos szerződés.
Platini és Blatter “összeférhetetlenség” és “hűtlen kezelés” miatt kapott nyolcéves eltiltást, amelyet fellebbezésük után hat évre csökkentettek. A CAS hétfői közleményében elismerte a szóbeli megállapodás érvényességét a két sportvezető között, ugyanakkor a kifizetés jogosságát nem. Pénzbüntetését 80 ezer svájci frankról 60 ezerre csökkentette a CAS.
Az UEFA végrehajtó bizottsága a múlt hétfői, budapesti ülésén rendkívüli ülést hívott össze május 18-ra azért, hogy tárgyaljon az elnököt érintő ügyről. A testület az Európa Liga bázeli döntője előtt – a CAS mai ítéletének ismeretében – határoz a további teendőkről.