Nemzetközi foci

Fogadók, figyelem! Ki lesz az új Leicester City?

Elég nehéz elképzelni, hogy megismétlődhet az idei csoda, de azért körülnéztünk, Európa topligáiban kiből lehet az új csoda, a fogadóirodák réme.

Ötezerszeres szorzóval aligha fognak a közeljövőben esélyt adni akármelyik outsider csapat bajnoki címére Európában, a Leicester City Premier League-győzelme alaposan megkopasztotta a fogadóirodákat. De azért most is lesznek olyan klubok, amelyeken jó nagyot lehet kaszálni – illetve lehetne, ha képesek lennének végbevinni a csodát, amit Claudio Ranieri együttese megcselekedett. Az alábbiakban szigorúan csak játékból, nem éppen makulátlan szakmaisággal megindokolva eljátszunk a gondolattal, hátha érdemes pár fontot, pár ezer forintot feltenni erre vagy arra. Irány a fogadóiroda, mert hátha itt vannak az új Leicesterek…

Franciaország: lila köd a láthatáron?

Az elmúlt négy szezont a Paris Saint-Germain nyerte, idén akár harminc pont (!) előnnyel is végezhet az élen, egyszerűen más ligában játszik a Blanc-csapat. Ha netán a pletykák igaznak bizonyulnak, és maga José Mourinho veszi át a klubot a BL-ben előrelépni képtelen Blanc-tól, még nagyobbat szólna, ha jövőre nem lenne meg az ötödik címük is. De ki tudja? A Chelsea idei összeomlására se számított senki, José mégis munkanélküli lett télre… És hogy kik lehetnek a francia Rókák? Szabó Christophe, a Ligue 1 szakértője, az Omlett de Fromage-blog szerzője felfigyelt egy érdekes párhuzamra:

– A francia radaron a Toulouse izzó-vörösen villog. A “rózsaszín városban” kisebb csoda történt az elmúlt két hónapban. A klub március elején nevezte ki Pascal Dupraz vezetőedzőt Dominique Arribagé helyére, ekkor a klub a kieső 19. helyen állt, 10 pont lemaradással az első nem kieső csapat mögött. Azóta mintha kicserélték volna Dupraz embereit: 4 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség után a bennmaradó 17. helyre kapaszkodtak fel. Még nem menekültek meg a kieséstől, de emlékeztetnek egy angol csapatra, amely tavaly óriási sprinttel maradt bent, majd az azt követő évben bajnok lett…

Németország: hozzátok a Brémát! A Bréma alszik.

Akárcsak a galloknál, a németeknél is ugyanaz a klub nyerte a legutóbbi négy címet, ráadásul a Bayern München hegemóniája még a PSG-nél is sokkal mélyebben gyökerezik a saját bajnokságában. Ugyanakkor ne feledjük, a Bundesliga történetében először tudott egy csapat négyszer egymás után nyerni, az ötödik siker egyáltalán nem lenne magától értetődő. Láttuk már a Wolfsburgot és a másodosztályból frissen feljutott Kaiserslauternt is ünnepelni, ám egyikük bajnoki címe sem volt a Leicester tettéhez mérhető, sokkal erősebb és magasabban jegyzett csapatokról volt szó esetükben. A Rókák sikeréhez inkább a Hoffenheim egykori menetelését vagy a Szalai Ádámmal felálló Mainz idény-jellegű csodáját hasonlíthatjuk: ha mindenképpen wunder-mannschafftra vágyunk, szurkoljunk a legkisebbeknek: az Ingolstadtnak vagy a Darmstadtnak. Bár speciel jelenleg mindketten előrébb állnak a táblázaton például a Werder Bremennél, melyről még nem tudni, első osztályú csapat lesz-e jövőre – innen lenne szép feléleszteni a hagyományokat és csúcsra futni a zöld-fehéreknek!

Olaszország: támadnak a Zebrák, csak éppen…?

A csoda soha nem születik meg magától, a Leicesternél is megvoltak már az alapok, és a kiszámítható, erős háttér kellett az idei diadalhoz. Meg hogy a keretet egyben hagyták, az edző pedig dolgozhatott. Na, ez az, ami Olaszországban garantáltan elképzelhetetlen a kiesés ellen hadakozó csapatoknál, így aztán igen nehéz elképzelni egy olyan feltámadást, amit az angol bajnok produkált. Ám ki tudja – a most éppen hogy megmenekült csapatok közül például az Udinese járt már BL-szereplői magasságokban, egykoron fél Európának ők futtatták fel a legjobb játékosokat, ráadásul a Juventushoz nem csak mezük színében hasonlítanak, hanem abban is, hogy újjá épített stadionjuk a klub tulajdona, így elvileg alkalmas a kiszámítható üzleti modellre a működtetés. Igaz, ehhez képest egyre lejjebb süllyednek évről évre, jövőre inkább a kiesőjelöltek között számolnak majd velük – de nem így volt ez a Leicesternél is? Persze, ha valaki kisebbet kockáztatna anyagilag, tegye meg, hogy az örök „lemaradó” Romának vagy Nápolynak összejön egyszer végre – nem beszélve az egykori önmaga paródiájának is rossz Milanról.

Spanyolország: egy jó kis baszk romantikus!

Spanyolországban a televíziós pénzek aránytalan elosztása miatt eleve sokkal gazdagabb két óriás mögé mostanra a BL-szerepléseivel igencsak megvastagodó Atlético Madrid is felzárkózott – de a többi néma csend. A Sevilla ugyan az Európa Liga uralkodójává nőtte ki magát, csak hát oda meg a BL-ből estek ki idén is, nyomot se hagyva maguk után. Ennek ellenére, ha valami meglepetés-bajnokra fogadnánk, Emery csapatát vennénk előre, és ne feledjük, rengeteg jó játékos játszik erős klubokban ahhoz, hogy egy Leicester-szintű csillagállás összejöjjön valamelyiknek. Ehhez persze kellene az is, hogy a Barca és a Real „lábon lője” magát, ahogy Angliában tette idén az összes favorit. Most, hogy leírtuk, tulajdonképpen el is tudjuk képzelni: főleg a királyiaknál, ahol évek óta fűrészeli saját klubja alatt az ágat az elnök. De ha már meglepi, legyen vaskos: mi lenne, ha az egykor szintén bajnok Bilbao csodájára járna a világ? A baszkokra építő, saját identitását a gigászi futballüzlet ellenében is őrző együttes győzelme legalább akkora diadala lenne a futballromantikának, mint a Leicesteré volt…

Anglia: lesújthatnak a Kalapácsosok

Az már tényleg a vadromantika maga volna, ha kétszer egymás után egy „kiscsapat” nyerné a világ talán legerősebb ligáját – de ne feledjük, az angol bajnokság épp attól különleges, hogy ellentétben a fenti top-ligákkal, itt például az elmúlt négy évben mindig másik csapat ért a csúcsra! Angol-szakértőnknek, Kele Jánosnak meg is van a nem annyira titkos favoritja a következő csodára:
– A West Ham United. Minden adott, ami az angol futballban szükséges a kiugró sikerhez: egy karizmatikus, mások által rockernek mondott edző (Bilic), egy zseniális adottságokkal megáldott légiós (Payet), néhány drabális és kérlelhetetlen ipari famegmunkáló, no meg a mentális plusz, amit a londoni olimpiai stadionba való beköltözés jelent majd. Nem csak London urai lesznek, de néhány okos igazolással az egész ligát dominálhatják majd, és higgyük el, nem lesznek szívbajosak, amikor ennek érdekében szembe kell röhögniük az Európa Liga selejtezőit.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik