Nemzetközi foci

Jovetic maradna az Interben

A sikertelen szezon után a montenegrói támadó ég a bizonyítási vágytól.

Stevan Joveticet, a Fiorentina egykori sztárját 2015 nyarán adta kölcsönbe a Manchester City az Internek, de a montenegrói támadó egyáltalán nem futott jó szezont kék-feketéknél. Az idényt erősen kezdő, ősszel még a bajnoki címre is esélyesnek tartott Inter januárban botladozni kezdett, és mostanra már a Bajnokok Ligáját érő harmadik hely is elérhetetlen távolságba került a milánóiaktól, a 24 fellépésén mindössze hat gólt szerző Jovetic pedig nem keresett kifogásokat:

– Nem szoktam másokat okolni, kritikus vagyok magammal szemben, az idei szezonomat 10-ből 5 pontra értékelném. A télen fizikai problémákkal küzdöttem, pont akkor, amikor a klub elkezdett lefelé csúszni a tabellán. A harmadik helyet így is el kellett volna érnünk, nagyon sajnálom hogy ez nem sikerült, hiszen így nem indulhatunk jövőre a BL-ben. Mancini? Nem igazak a pletykák, teljesen normális kapcsolatot ápolok az edzővel. A szezon végén természetesen beszélni fogok vele és a vezetőséggel is, de nagyon szeretnék maradni, hosszabb távra tervezek az Internél. Idén nem játszottam jól, de sokat tudnék segíteni jövőre a klubnak, még nem mutattam meg igazán, mire is vagyok képes – árulta el Jovetic a Corrierre dello Sportnak adott nyilatkozatában.

A hírek szerint a montenegrói olyannyira komolyan gondolja az Interben maradását, hogy már el is kezdte csábítgatni egy-két manchesteri játékostársát, például Pablo Zabaletát és Yaya Tourét az olaszokhoz.

Olvasói sztorik