Az Európa Liga csütörtöki játéknapján a Liverpool 3-0-ra legyőzte otthon a Villarreal csapatát, ezáltal bejutott a döntőbe. A mérkőzésnek Kassai Viktor volt a játékvezetője, akinek több vitatható ítélete is akadt a kilencven perc során. Az összecsapás végén ezek a szituációk nem is maradtak szó nélkül.
– A játékvezetőről inkább nem akarok szót ejteni, de nekem nagyon úgy tűnt, hogy nem volt igazságos a csapatommal szemben. A Liverpool a szabályosság határait súrolva játszott, és ezt meg is engedték nekik. Ha a találkozó során a játékvezető sok mindent megenged, aztán a semmiből kiállítja az egyik játékosomat, akkor kénytelen vagyok bizonyos következtetéseket levonni – vélekedett a mérkőzés utáni nyilatkozatában Marcelino, „a sárga tengeralattjárók” vezetőedzője, jelezve, hogy nem teremtett egyenlő feltételeket a magyar játékvezető.
A Marca című spanyol sportnapilap két esetet is számon kér Kassain, és erősen bírálja a magyar játékvezetőt. A 71. percben Victor Ruiz szabálytalankodott Lallanával szemben, amiért megkapta második sárga lapját. Az újság szerint a játékos nem szándékosan taposta meg ellenfelét, ezért túlzás volt felmutatni neki a sárgát. A másik vitatott eset az volt, amikor Denis Suárezt felborították a tizenhatoson belül, ám Kassai sípja néma maradt. Ez a jelenet 2-0-nál történt, és egy esetleges vendég találatot követően a spanyolok álltak volna továbbjutásra. A Marca egyértelmű lökést vélt felfedezni, és egy elmaradt tizenegyesről írnak.
https://www.youtube.com/watch?v=x0buo3bPthA