Nemzetközi foci

Conte 100 millió fontot sem sajnálna Pogbáért

A Chelsea nyártól érkező menedzsere transzferbüdzséének több mint felét áldozná a franciára.

Az már korábban eldőlt, sőt maga a Chelsea is bejelentette, hogy a Mourinho helyét ideiglenesen átvevő Guus Hiddink csak a nyárig marad a csapatnál, utóda pedig az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Antonio Conte lesz majd.

Az új menedzser a jelek szerint már most ismerkedik a csapattal és a körülményekkel, legalábbis kiszemeltjei biztosan vannak. Az egyik ilyen a Juventus középpályása, Paul Pogba, aki korábban már játszott a keze alatt. Kívánságával persze nincs egyedül, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a francia lehet az egyik legkapósabb játékos a piacon.

Ami viszont más szemlélődők közül kiemeli a Chelsea-t, az az, hogy Conte a beígért 160 millió fontos átigazolási keretének több mint felét, 100 milliót is hajlandó lenne Pogbára szánni – ilyen ajánlatnak nem állhatnak ellen a Torinóban sem…

Szintén a Chelsea-vel kapcsolatos hír, hogy a PSG szeretné elcsábítani középpályásukat, Eden Hazard-ot, aki számára a legfőbb vonzerő az lehet, hogy míg a párizsiak BL-szereplők lesznek jövőre, addig a Kékek lemaradnak a legrangosabb európai kupasorozatról…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik