Nemzetközi foci

Erre a rekordra nem lehet büszke a Tottenham

Angliában szeretik a csúcsokat, de talán nem ezt a fajtát.

Az köztudott, hogy a Leicester City legfőbb (és az utóbbi időkben már egyedüli) üldözője, a Tottenham Hotspur hétfő este nem tudott győzni a Chelsea ellen, ezzel biztossá vált, hogy a Rókák a Premier League 2015-16-os kiírásának bajnokai. A Stamford Bridge-n rendezett találkozó ugyanakkor nagyon feszült volt. Olyannyira, hogy még egy nem túl pozitív kicsengésű rekord is született…

A találkozón már a vendégek 2-0-s vezetésénél is akadtak kakaskodások, a lefújást követően pedig az öltözőbe jutás sem volt zökkenőmentes, mindezeknek pedig összességében az lett az eredménye, hogy a Tottenham összesen kilenc (!) sárga lapot kapott a találkozó során – ebből négyet már 2-2-es állásnál, a 83. perc után.

Az Opta statisztikái szerint a Premier League 1992 óta íródó történelmében ez az első eset, hogy egy csapat legalább kilenc sárga lapot kapjon egy bajnoki alatt. A Chelseat egyébként három alkalommal figyelmeztette a játékvezető.

A Spurs rekordja azért is elképesztő, mert a szezon során egyébiránt kifejezetten kevés sárga kártyát kaptak, a hétfő esti jelentette a teljes idény alatt kapott lapjaik 13%-át.

Olvasói sztorik