Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint jó döntés született keddenKoszovó tagfelvételével az európai szövetség (UEFA) 40., budapesti kongresszusán.
Az UEFA végrehajtó bizottságának tagja ugyanakkor jelezte, nem ő szavazott az MLSZ képviseletében, hanem Vági Márton főtitkár.
Csányi Sándor a magyar újságíróknak válaszolva kifejtette, szerinte még idén lesz új elnöke az UEFA-nak, amennyiben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nem menti fel Michel Platinit, akit a nemzetközi szövetség (FIFA) hűtlen kezelés és összeférhetetlenség miatt hat évre eltiltott minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.
Hozzátette, felmentő ítélet esetén a francia sportvezető elnökként térhet vissza az UEFA élére, ha viszont érvényben marad a büntetése, akkor az UEFA végrehajtó bizottsága május 18-i, rendkívüli ülésén határoznak a tagok az elnökválasztás menetéről.
A kongresszust követő sajtótájékoztatón Teodor Teodoridisz főtitkár elmondta, az UEFA nem szembesült komoly gondokkal az „elnökmentes” időszakban, a végrehajtó bizottság megfelelően látja el a szükséges feladatokat. A franciaországi Európa-bajnoksággal kapcsolatban megjegyezte, már csak 30 ezer jegy nem talált gazdára, többnyire ezek a legdrágább kategóriába eső belépők. Hozzátette, nem hiszi, hogy a terrorfenyegetettség visszatartaná a szurkolókat, így „hatalmas partira számítanak”.
Koszovó tagfelvétele kapcsán elhangzott, az UEFA szerint elképzelhető, hogy lesz olyan, aki esetleg a CAS-hoz fordul az ügyben, de „demokratikus döntés született”. Teodoridisz kiemelte, az esetleges fellebbezésnek nincs halasztó hatálya, azaz Koszovó teljes jogú tagja a szervezetnek, így részt vehet a versenysorozatokban, de hogy pontosan hány csapata és milyen sorozatokban, arról később, a szakértői vélemények függvényében születik döntés.
Kérdésre válaszolva elmondta, ha az UEFA szükségesnek látja, előfordulhat, hogy koszovói és szerb csapat nem találkozhat egymással, ez nem lenne példa nélküli, hiszen hasonló a helyzet az azeri és az örmény együttesekkel.
A végrehajtó bizottságba választott női tag, Florence Hardouin elmondta, elsősorban a női futball fejlődésében szeretne szerepet játszani, már csak azért is, mert 2019-ben hazájában, Franciaországban lesz a világbajnokság. Ezen kívül az UEFA fejlesztéséből, promóciójából szeretné kivenni a részét.