Nemzetközi foci bajnokok ligája

Bajnokok Ligája: Wolfsburg–Lyon döntő lesz a nőknél

A francia Olympique Lyon lesz a Jakabfi Zsanettet is foglalkoztató német VfL Wolfsburg ellenfele a női Bajnokok Ligája döntőjében.

Bár a Wolfsburg vasárnap 1-0-ra elvesztette a címvédő 1. FFC Frankfurt elleni elődöntő visszavágóját, az első mérkőzésen elért 4-0-s sikerének köszönhetően bejutott a fináléba, amelyet május 26-án rendeznek az olaszországi Reggio Emiliában. A magyar válogatott csatár, Jakabfi Zsanett az elődöntő mindkét meccsén csereként kapott lehetőséget.

A másik ágon a Lyon az első mérkőzésen 7-0-ra, a hétfői visszavágón pedig 1-0-ra győzte le a Paris Saint-Germaint, így magabiztosan került a döntőbe.

A Wolfsburg 2011-ben és 2012-ben, a Lyon pedig 2013-ban és 2014-ben nyerte meg a női BL-t. A két csapat a 2013-as finálét éppen egymás ellen játszotta, Jakabfi már azon a találkozón is jelenlegi együttesét erősítette, és kezdőként 78 percet játszott.

Olvasói sztorik