Nemzetközi foci

De Niro mint Ranieri? Film készülhet a Leicester szezonjáról

A mester örül, hogy dicsérik, de nem felejtette el azt sem, amikor szidta a sajtó.

Mint ismert, története legnagyobb sikere előtt áll a Leicester City, a Claudio Ranieri által irányított csapat ugyanis öt fordulóval a Premier League vége előtt hét ponttal előzi meg a tabellán a második helyezett Tottenhamet. A küszöbön álló siker egyik legfőbb letéteményese kétségtelenül Ranieri, akit hónapok óta megállás nélkül dicsér a világsajtó, de a korábban többek közt a Valenciát, a Juventust, a Chelseat vagy az Atlético Madridot is irányító tréner nem mindig volt a szakírók kedvence, rádásúl jól is emlékszik ezekre az időkre.

– Nagyon jól esik, ahogy mostanában írnak rólam a sportlapok, de emlékszem ám arra, hogy ez nem mindig volt így – kezdte Ranieri. – Korábban az olasz, a spanyol vagy a görög címlapokon is hangzatos negatív jelzők társaságában szerepeltem, rengeteg kritikával illettek. Számosat megérdemeltem, számosat nem, de egy biztos, én most is ugyanaz az ember és ugyanaz az edző vagyok, aki akkor voltam. Ahol nem dolgozhattam együtt eleget a kerettel, például a görög válogatottnál, ott nem tudtam jó eredményt elérni, mert én a sok és kemény munkában hiszek, nem vagyok varázsló – beszélt érzéseiről a sokáig örök vesztesnek tartott Ranieri.

A Leicester City szezonja annyira hihetetlen és mesébe illő, hogy Hollywoodban már egy ezt megörökítő film forgatását is elkezdték tervezni. A gólvágó Jamie Vardy szerepére Robert Pattinsont vagy Zach Efront tartják a legesélyesebbnek, míg a Rókák előző menedzserét, Nigel Pearsont Vinnie Jones alakíthatja. Úgy tűnik azonban, hogy a pályafutása legnagyobb sikerére készülő Ranieri már megtalálta a megfelelő személyt saját szerepének eljátszására. A 64 éves tréner nem aprózta el a kérdést, hiszen a kétszeres Oscar-díjas Robert De Niróra esett a választása:

– Hallottam a filmről, és hallottam olyan pletykát is, miszerint De Niro játszhatná a szerepemet. Miért is ne? Én őt választanám. Nagyszerű színész, megtisztelve érezném magam. Persze ehhez az egészhez még meg kell nyernünk a bajnokságot, ha nem mi emeljük magasba a Premier League serlegét a végén, nem lesz itt semmiféle filmkészítés – zárta nyilatkozatát nevetve Ranieri.

Olvasói sztorik