Nemzetközi foci bajnokok ligája

Így nem játszhat a BL-ben a Manchester United, ha BL-helyen végez

A City és a Liverpool elrondíthatja a hajrát.

Mint ismert, nagy hajrára készül az angol Premier League ötödik helyén álló Manchester United. A Vörös Ördögök lemaradása négy pont a negyedik Manchester City mögött, így hat fordulóval a vége előtt be kell gyújtani a „rakétákat”, ha nem akar lemaradni a legrangosabb európai kupasorozatról.

Az angoloknál ugyanis idén is a legjobb négy kvalifikálja magát a következő Bajnokok Ligájába, sőt olyan opció is előfordulhat, hogy öt csapatuk indulhat a legjobbak között – ugyanis a BL-ben és az Európa Ligában is áll még egy-egy csapatuk.

Azonban utóbbi aligha tölti el örömmel most Louis van Gaalt, a United sokat támadott menedzserét, ugyanis a két nemzetközi porondon álló együttes, a BL-elődöntőre készülő Manchester City és az EL-elődöntős Liverpool nagyon elronthatja a MU szezonját.

Az UEFA ugyanis pénteki cikkében kiemeli: a jövő évi Bajnokok Ligájában biztos csoportkörös helye van az idei sorozat győztesének, illetve biztosan a csoportkört megelőző rájátszásban indul az EL idei elsője – ehhez pedig jön az a szabály, miszerint egy országból legfeljebb öt klub állhat rajthoz a legrangosabb sorozatban.

Ez viszont azt jelenti, hogy amennyiben a City és a Liverpool is sikert arat a nemzetközi porondon, és egyikük sem végez BL-t érő helyen a Premier League-ben, akkor az angol bajnokságban csak az első három kvalifikálhatja magát a BL-be, ugyanis mellettük a City és a Liverpool indulhatna a sorozatban.

Vagyis adott esetben hiába fogná be közvetlen riválisát a MU, ha a City a másik fronton diadalmaskodik – a Liverpool jelenleg nyolcadik a PL-ben, szinte esélytelen, hogy az első négyben végezzen –, és a Liverpool is összehozza az EL-győzelmet, akkor a negyedik helynél előrébb kell végeznie a Unitednek, különben ugrott a BL.

Olvasói sztorik