Nemzetközi foci

Ranieri nem lesz olasz szövetségi kapitány

A 64 éves tréner elmondta, a Leicester Citytől szeretne visszavonulni.

Claudio Ranieri óriási siker küszöbén áll a Leicesternél, öt fordulóval a Premier League vége előtt hét ponttal vezeti a táblázatot a szezon elején szakértők által a tabella alsó harmadába várt kiscsapat. Ez a teljesítmény aligha maradhatott észrevétlen, a sikeredző személyében sokan már az olasz válogatott következő szövetségi kapitányát vélik felfedezni, Ranieri azonban hamar eloszlatta ezeket a híreszteléseket.

A korábban többek között a Valenciát, az Atlético Madridot, a Chelsea-t és a Juventust is irányító talján tréner elmondta, nem lesz az Európa-bajnokság után távozó Antonio Conte utódja az Azzurik élén, sőt hosszabb távra tervez a leicesteri Rókákkal:

– Nagyon boldog vagyok Angliában, egyáltalán nem töprengek a váltáson. Mi több úgy gondolom, hogy a Leicester lesz az utolsó állomásom menedzserként. Nagyon remélem, hogy kapok egy hosszabb távú, hat vagy hét évre szóló szerződést, és itt fejezhetem be a karrieremet – árulta el terveit Ranieri a Kickernek adott interjújában.

Olvasói sztorik