Nemzetközi foci

Luis Enrique: 100 százalékig tudom, hogy ki a hibás a kiesésért

Az FC Barcelona fájdalmas búcsúja után házon belül találta meg „tettest” a tréner.

Gyenge első félidő után, idegenbeli 2-0-s vereséggel kiesett a Bajnokok Ligájából az FC Barcelona az Atlético Madrid ellen a negyeddöntőben. A történethez az is hozzá tartozik, hogy a játékvezető nem adott meg egy jogos tizenegyest a katalánoknak, Luis Enrique ennek ellenére nem „bírózott”.

– Nem voltunk jó passzban ezen a napon, de a második félidőben voltak helyzeteink. Kár, hogy nem rúgtuk be őket – értékelt a szemmel láthatóan letört Luis Enrique. – Olyan meccs volt, mint amilyet vártunk, az Atlético csak azzal lepett meg minket, hogy ennyire hátravontan futballozott. Kevés helyzetünk volt, ami meg adódott, azt rosszul oldottuk meg. Nagyon szerettünk volna továbbjutni és megvédeni a címet. A kiesés 100 százalékban az én hibám. Fel kell állnunk, mert nagyon sok fontos feladat vár még ránk – fogalmazott.

Luis Enrique kinevezése, vagyis 2014 nyara óta először tudta legyőzni a katalánokat az Atlético, amely az előző hét meccset egyaránt elveszítette. Diego Simeone vezetőedző a szerda esti győzelem után hangsúlyozta, hogy soha nem adták fel, mindig hittek a rossz sorozat megszakításában.

– Dolgoztunk, mert tisztában voltunk a helyzetünkkel, és azzal, mire vagyunk képesek. Nekik vannak olyan egyéniségeik, akik végig nyílttá tudták tenni a meccset, mi viszont együtt, csapatként voltunk igazán erősek – mondta.

A Lionel Messi, Luis Suárez, Neymar összetételű barcelonai támadótrió tagjainak a visszavágón nem volt számottevő helyzete akcióból. Erre utalt nyilatkozatában a két gólos Antoine Griezmann is.

– Nagyon keményen dolgoztunk védekezésben. Megérdemeljük a sikert, a csapat nagy erőfeszítéseket tett, hogy ott legyünk Európa legjobb négy klubja között – mondta a francia csatár.

Ez volt Griezmann ötödik és hatodik találata a mostani BL-szezonban, az Atlético legutóbbi tíz tétmeccsén pedig tízszer volt eredményes.

A negyeddöntő szerdai játéknapjának másik mérkőzésén a Bayern München 2-2-es döntetlent ért el a portugál Benfica vendégeként, és 3-2-es összesítéssel jutott tovább. Az elődöntő pénteki sorsolásán a Real Madrid és a Manchester City lesz még érdekelt.

Guardiola utolérte Sir Alex Fergusont

Josep Guardiola, a Bayern München vezetőedzője a hetedik elődöntőjére készül a Bajnokok Ligájában, ezzel utolérte Sir Alex Fergusont és a német csapatnál őt követő Carlo Ancelottit az örökrangsorban.
A német bajnoki címvédő szerdán 2-2-es döntetlent ért el a portugál Benfica vendégeként, és 3-2-es összesítéssel jutott tovább a negyeddöntőből.
– Hihetetlen, hogy milyen nehéz a Bajnokok Ligája. Elképesztő! A Benfica is nagyon kemény ellenfélnek bizonyult – nyilatkozta Lisszabonban Guardiola, aki 2009-ben és 2011-ben a Barcelona trénereként megnyerte a legrangosabb európai klubsorozatot.
Carlo Ancelotti 2003-ban és 2007-ben az AC Milan, 2014-ben a Real Madrid trénereként lett BL-győztes, Sir Alex Ferguson pedig 1999-ben és 2008-ban a Manchester United szakvezetőjeként ünnepelhetett a finálét követően.
Csupán egyetlen edző, José Mourinho ült nyolc alkalommal a kispadon BL-elődöntőben, ő a végső sikerig kétszer, 2004-ben a Porto, 2010-ben pedig az Internazionale együttesével jutott el.

Olvasói sztorik