Nemzetközi foci

Dárdai: örülnünk kell az egy pontnak

A magyar edző szerint két lőtt góllal meg kell nyerni egy otthoni mérkőzést.

A Bundesliga 29. fordulójában a berliniek 2-2-es döntetlent játszottak hazai pályán a Hannover ellen. A Hertha már a harmadik percben vezetést szerzett Ibisevic révén, de végül nem sikerült kihasználnia a lélektani előnyt, és a mérkőzés végén még örülhetett az egy pontnak, hiszen Kalounak a 72. percben sikerült kiegyenlíteni.

– A tervünk bevált. Korán be akartunk találni a mérkőzésen, hogy az ellenfél taktikáját egyből leromboljuk. De ami ezután történt, az vegyes érzelmeket váltott ki bennem, a futball azért bosszantó is tud lenni. A végén még az egy pontnak is örülnünk kellett – kezdte az értékelést Dárdai Pál a Hertha BSC hivatalos honlapján.

– Ha egy hazai mérkőzésen két gólt szerez a csapat, akkor nyerni kell. Újra stabilabbnak kell lennünk, és győztesen kell kijönnünk a párharcokból. Mi még mindig fiatal csapat vagyunk, tanulnunk kell az ilyen összecsapásokból. Túlmotiváltak voltunk, örülhetünk, mert ilyen játékkal akár veszíthettünk is volna, a Hannover megérdemelte az egy pontot – zárta mondandóját a magyar edző, aki csapatával legközelebb a Hoffenheimhez látogat.

Szalai Ádám, a Hannover magyar légiósa a kispadról nézte végig a találkozót.

Olvasói sztorik