Nemzetközi foci

EURO 2016: Henderson lemaradhat a tornáról

Megsérült a Liverpool angol válogatott középpályásának térde.

Jordan Henderson, a Liverpool labdarúgója térdszalagsérülés miatt 6-8 hét kihagyásra kényszerül, így lemaradhat a június 10-én rajtoló franciaországi Európa-bajnokságról.

A klub honlapjának beszámolója szerint a 25 éves középpályás csütörtökön a Borussia Dortmund elleni Európa Liga-mérkőzésen sérült meg.

Az angol nemzeti együttesben eddig 23-szor pályára lépő Henderson március 26-án végigjátszotta a németek ellen idegenben 3-2-re megnyert felkészülési mérkőzését, míg a hollandoktól elszenvedett 2-1-es hazai vereséget a kispadról nézte végig három nappal később.

Roy Hodgson szövetségi kapitány korábban elmondta, hogy május 12-én hirdeti ki az Európa-bajnokságra tervezett névsorát, amit a hónap végéig kell 23 fősre szűkítenie és véglegesítenie.

A felkészülés hajrájában, május 22-én a törökök ellen lép pályára Manchesterben az angol válogatott, az ausztrálokkal öt nappal később Sunderlandben mérkőzik meg, míg a magyarok Európa-bajnoki csoportellenfelével, a portugál együttessel június 2-án játszik a Wembley Stadionban.

Az Európa-bajnoki szereplésüket június 11-én, Marseille-ben az oroszok ellen kezdik, majd Lens-ban és Saint-Etienne-ben lépnek pályára június 16-án és június 20-án, a walesiek, illetve a szlovákok ellen.

Olvasói sztorik