Nemzetközi foci

Yorke beajánlotta magát edzőnek

A korábbi Aston Villa csatár úgy érzi, ő lenne a megfelelő megoldás a csapat élére a Villa Parkban.

A birminghami csapat jelenleg az utolsó helyen áll a Premier Leagueben, és 15 pont a hátránya a bennmaradást érő 17. helyhez képest, hat fordulóval a bajnokság vége előtt. A 31. fordulóban elszenvedett 1-0-ás vereség után távozott a menedzseri posztjáról Remi Garde. Helyét ideglenesen a másodedző, Eric Black vette át, aki egy hazai pályán elszenvedett 4-0-ás vereséggel debütált a Chelsea ellen. A bennmaradás tehát szinte már lehetetlenné vált az Aston Villának.

Dwight Yorke, a korábbi Villa-játékos pedig ezen apropóból bejelentkezett a menedzseri posztra, és úgy érzi, képes lenne visszakormányozni a csapatot jövőre a legjobbak közé. Yorke, a Villa ikonjaként 287 mérkőzésen 98 gólt szerzett játékos korában 1989 és 1998 között, majd a Manchester Unitedhez igazolt.

– Kipróbáltak már itt ismeretlen és tapasztalt menedzsert is egyaránt, ám egyik választás sem jött be. Néha arra van szüksége egy klubnak, hogy hogy egy olyan edző legyen a csapat élén, aki kívül-belül nagyon jól ismeri a klubot, és vissza tudja vinni oda a lendületet és a tüzet – mondta Dwight Yorke.

– Az emberek képesek elfelejteni, hogy én már egyszer megnyertem a Championshipet. Az egyetlen alkalommal, amikor nem a Premier Leagueben játszottam, megnyertem a másodosztályt a Sunderland csapatával. Nagyon jól ismerem azt az osztályt, tudom mit kell tennie a játékosoknak ahhoz, hogy megnyerjék a bajnokságot.
Tehát nem csupán a játékosokat és az egész klub kultúráját és történelmét nagyon jól ismerem, hanem a Championship is nagyon közel áll hozzám. Jelentkezni fogok a menedzseri posztra, és bízom benne, hogy behívnak egy interjúra.

– Rengeteg tapasztalatot szereztem játékos pályafutásom során. Olyan nagyszerű edző keze alatt dolgozhattam, mint Sir Alex Ferguson, aki jelenleg is támogat engem, és hiszi, hogy képes leszek vissza juttatni a csapatot a következő szezonban a Premier Leaguebe.
Hiszek abban, hogy meg tudom csinálni – bizakodott a jövőbe tekintve a Talksportnak adott interjújában Dwight Yorke.

Olvasói sztorik