Nem minden futballista Romelu Lukaku, Cristiano Ronaldo, vagy éppen Lionel Messi. Jó, az utóbbi kettőhöz hasonló korszakos zseni csak száz évente születik, ám mi most nem az Aranylabdák számára gondolunk, hanem arra, hogy ki, milyen fiatalon robbant be a köztudatba.
A belga támadó 16 évesen és 14 naposan már az Anderlechtben játszott (még ma is csak 22), Messi 18 évesen lett argentin válogatott (bár Vanczák Vilmos nevét talán egy életre megjegyezte azon az estén, hiszen elsőre kiállította a játékvezető…), Cristiano Ronaldo pedig a 2004-es Eb-n már a portugál válogatott ünnepelt sztárja volt – 19 évesen.
Ehhez képest akad nem egy olyan futballista is, aki nemzetközi sztárrá vált annak ellenére, hogy ebben a korban még a fasorban sem volt, akár alacsonyabb osztályban futballoztak. A Rangadó.hu összeállítása következik.
Visszavonulás helyett gólrekorder
Kezdjük a lista legrégebbi nevével. Az 1963-as születésű Ian Wright bár futballista szeretett volna lenni, 22 éves korára arra a pontra jutott, hogy gyakorlatilag visszavonul. A Brighton és a Sunderland csapatánál tett sikertelen próbák után a Greenwich Borough-ban futballozott. Nem, Kedves Olvasó, nem az Ön készülékében van a hiba, hogy nem hallott róluk…akkor a kilencedosztályban szerepeltek.
Itt szúrta ki a Crystal Palace játékosmegfigyelője, a többi pedig történelem. Elmúlt már 26 éves, mire először az első osztályban futballozhatott, 28, amikor az angol válogatottnál is számításba vették. Ugyanebben az évben leigazolta az Arsenal, ahol 35 éves koráig klubrekorder lett 128 találatával – ezt csak Thierry Henry tudta elvenni tőle később.
24 évesen debütált a Serie A-ban, vb-finálét döntött el, ki az?
1973-ban látta meg a napvilágot az Inter legendás középhátvédje, Marco Materazzi. Pályafutása enyhén szólva is hányatott volt, 1995-ben már 22 éves volt, mikor a Perugia megvette, de aztán a harmadosztályú Carpinál is járt kölcsönben, mielőtt néhány meccsen a Serie A-ban is játszhatott. 1998-ban az Everton igazolta le, aztán visszatért a Perugiához, onnan lett az Inter játékosa 2001-ben. Ugyanebben az évben mutatkozott be az olasz válogatottban, összesen 41-szer húzhatta magára a címeres mezt – a leghíresebb meccsre alighanem mindenki emlékszik…
Azt viszont már többen elfelejtették, hogy eredetileg tartaléknak számított a világbajnok csapatban, Alessandro Nesta sérülése miatt juthatott csak szóhoz. Beállt, majd győztes gólt szerzett a csehek ellen, ő lett a meccs embere is. Az ausztrálok elleni nyolcaddöntőn kiállították, így az Ukrajnával játszott találkozót kihagyta. A vb-döntőn sem csak az emlékezetes fejes szenvedő alanya volt: a Malouda elleni szabálytalanságáért kaphatott tizenegyest Franciaország, amelyet Zidane értékesített, később pedig Materazzi fejese tette egyenlővé az állást.
Az ember, aki 29 és 38 évesen lett gólkirály
Ne nagyon kalandozzunk el Olaszországból: a következő delikvens a későn érés talán legklasszikusabb példája, Luca Toni. Bár 23 évesen debütált az olasz első osztályban, három évvel később a Serie B-s Palermóhoz igazolt. Jól tette. Az egy dolog, hogy több mint három évtized után juttatta vissza a szicíliaiakat az élvonalba, de ő maga is bevágott 30 gólt, amit egy évvel később további 20-szal fejelt meg, így klubja fennállása során először indulhatott UEFA-sorozatban.
A Fiorentina csábította el 10 millió euróért, ott 31 gólt szerzett (az olasz rekord 35), így betonbiztos helye volt a 2006-os vb-keretben. De ne feledjük: ekkor már 29 volt…
A vb-győzelem után megjárta a Bayernt, a Romát, a Juventust, majd visszatért korábbi sikereinek színhelyére, Firenzébe – utolsó kivirágzása mégis Veronában jött el, már 37-38 évesen. Toni a 2013-14-es szezonban az újonc Hellas színeiben 20 gólt lőtt, egy évvel később pedig még további kettővel növelte ezt a számot, így az Interes Icardival holtversenyben lett gólkirály, természetesen a legidősebbként, aki Olaszországban elnyerte ezt a címet.
Precíz csavarás, félpályás sprint, világhírnév
Valami lehet a levegőben Olaszországban. Még mindig a csizmában folytatódik listánk (pedig Antonio di Natale például fel sem került), ráadásul még egy világbajnokkal – bár az ő tündöklése azért inkább csak a vb-nek szólt.
Fabio Grosso 24 évesen lett első osztályú, de három évre rá egy szintet visszalépett – igen, ő is a Palermóhoz (ahonnan egyébként Zaccardo és Barziagli is bekerült az olasz világbajnoki keretbe később). 1977-es születésűként ő is már 29 volt, mikor a házigazda németek szívét pazar csavarásával összetörte az elődöntő hosszabbításának hajrájában.
Már a vb alatt el is vitte az Inter, de egy szezon után Lyonba ment, majd a Juventusnál töltött el három évet. Kiemelkedő védőnek sosem számított, inkább jó iparosra emlékeztetett. 2012-ben vonult vissza.
Sokáig nem jött ki a lépés
Az 1978-ban, Abidjanban született Didier Drogba milliónyi sorstársához hasonlóan szintén a korábbi gyarmattartóknál, Franciaországban próbált szerencsét. Nagybátyja évekig másodosztályú játékos volt, így öt évesen hozzá költözött a kis Tito (édesanyja becézte így a jugoszláv vezető emlékére), de honvágya lett és visszatért Elefántcsontpartra. Később egész családjával átköltöztek és a félprofi Levallois igazolta le. Az ificsapatokban lenyűgöző teljesítményt nyújtott, de a felnőtteknél hiába talált be legelső meccsén, a vezetőedzőt nem győzte meg. Ekkor már 18 volt.
Tanulmányait folytatva könyvelői szakra ment a Le Mans-i egyetemre, ahol a klubban is elkezdett játszani. Rengeteg sérüléssel küszködött, korábbi edzője szerint 4 évbe telt, mire hozzászokott a mindennapi edzésekhez. 21 évesen mutatkozott be, lőtt 7 gólt, de aztán kikerült a kezdőből. Egy évvel később is csak 5-ig jutott – nem ígért különösebben fényes jövőt a karrierje.
2002 telén már majdnem 24 éves volt, mikor a Guingamp leigazolta, három góljával segítette bennmaradáshoz a klubot, egy évre rá pedig eljött az áttörés is: 34 meccsen 17 gólt szerzett és a nyáron a Marseille-hez igazolt. Innen már viszonylag simábban ment minden: a feltörekvő Chelsea vette meg, ahol 2004 és 2012 között játszott.
Nyert három bajnoki címet, de tizenegyesekkel elbukták a moszkvai Bajnokok Ligája-döntőt. Ekkor már 30 volt és úgy nézett ki, BL-serleg nélkül maradhat. Az élet azonban máshogy hozta: utolsó londoni évében a hollywoodi sztoriként alakuló szezonnak méltó lezárása volt a drámai finálé, ahol a Bayern 20 szöglete és megszámlálhatatlan gólszerzési lehetősége ellenére 1-0-s hátránynál csapata első sarokrúgását váltotta gólra a hajrában. Mivel a hosszabbítást kibekkelték és a tizenegyespárbajban is hátrányból kerekedtek felül, az elefántcsontparti csatár végül ünnepelhetett.
Eközben a válogatottnál is sokáig elmaradt a nagy siker. Hiába a fantasztikus elefántcsontparti generáció, a világbajnokságok mezőnyében azért nem számítottak kiemelkedőnek, így az Afrikai Nemzetek Kupája maradt az a terep, ahol domborítania kellett volna. Csapatának azonban rendre pechesen alakultak a dolgok.
2004-ben ki sem jutottak, 2006-ban a döntőben Egyiptom győzte le őket, két évvel később ugyanők az elődöntőben bizonyultak jobbnak. 2010-ben Algéria Bougherra 92. perces találatával egyenlített, majd a 2×15 perces hosszabbításban újra a második percben voltak eredményes a Sivatagi Róka, így ismét búcsúzni kényszerültek. 2012-ben már minden adottnak tűnt, hiszen a generáció érett volt a győzelemre, ráadásul a döntős ellenfél Zambia volt, de 0-0 után tizenegyesekkel 8-7-re maradtak alul. 2013-ban a negyeddöntőben a későbbi győztes Nigéria ütötte ki őket.
Drogba legnagyobb pechére a 2014-es világbajnokság után, 36 évesen lemondta a válogatottságot, ezért 2015-ben, amikor Elefántcsontpart végre felért a csúcsra, már nem lehetett ott a keretben…
Gyári munkásból angol bajnok?
Listánk legfrissebb neve nem is lehet más, mint a legújabb sikersztori, Jamie Vardy. Az 1987-es születésű, manapság leicesteri támadó a Stocksbridge Park Steels nyolcadosztályú csapatában focizott 23 éves koráig (eközben egy térd- és bokarögzítőket gyártó cégnek dolgozott), majd leigazolta a hetedosztályú Halifax Town. Ott egy évet töltött, majd az a Fleetwood Town csábította el, akik ötödosztályúként történetük legsikeresebb időszakát élték.
Vardyval sikerült a feljutás a negyedosztályba, de ő 25 évesen egyből továbbment a másodosztályú Leicesterhez. 2014-ben feljutottak a Premier League-be, idén pedig döbbenetes formát mutatva 7 fordulóval a vége előtt 5 pont az előnyük a tabella élén. Vardy új rekordot állított fel, amikor zsinórban 11 meccsen talált be, összesen 13-szor. Bár a Tottenham üdvöskéje, Harry Kane azóta megelőzte a góllövőlistán, az angol válogatott stabil tagjává vált, idén Hollandiának és a világbajnoki címvédő németeknek is gólt lőtt.
A magyar követők
Egy ilyen listán meg lehetne említeni azt a Horváth Andrást, aki 28 évesen lett a Honvéd kapusa, vagy éppen Koller Krisztiánról is eshet szó, aki 30 fölött lett NB I-es játékos és lőtt 13 gólt a Pécs színeiben; de az ő esetükben az áttörés már aligha lehet látványos.
Sokkal inkább ide kívánkozik két magyar csatár, akik talán életük lehetősége előtt állnak idei szezonjukkal és a valószínűnek tűnő Eb-szerepléssel. Böde Dánielről és Nemanja Nikolicsról van szó.
Böde most 29 éves és bár magyar szinten már évek óta ismert játékos, idei valószínűsíthető gólkirályi címe (16 gólos, a második 11-gyel az a Diagne, aki már nem is játszik a magyar bajnokságban) és a bajnoki serleg már önmagában keresett játékossá tehetik – hát még ha az Európa-bajnokságon is meg tudná mutatni magát!
Szintén nem fiatal már különösebben a 28 esztendős Nemanja Nikolics, aki mögött még kiemelkedőbb szezon áll. Idén 25 gólos a lengyel bajnokságban, jó eséllyel bajnok lesz, szinte biztosan kupadöntős (ahol a menetelés során eddig 5 gólt jegyzett), játszott az EL-csoportkörben (a selejtezők során 2 találat fűződött a nevéhez) és most jön majd az Eb. Bár eddig nem számított stabil kezdőnek a magyar válogatottban, meglepő lenne, ha ezek után nem kapna lehetőséget az Eb-n, utána pedig akár a legnagyobb csapatokhoz is vezethet a már így is háromszoros magyar gólkirály Niko útja.
A két magyar tehát éppen abban a korban van, amikor még éppen kihasználhatják utolsó lehetőségeik egyikét ahhoz, hogy legalább magyar viszonylatban emlékezetes karriert tudhassanak maguk mögött. A fenti példák bizonyítják: semmi sem lehetetlen!
