Nemzetközi foci

Egy újabb botlás sokba kerülhetne a Barcának – Bajnokok Ligája előzetes

Rangadó
Rangadó

2016. 04. 05. 11:51

A Real Madridtól elszenvedett bajnoki vereség után, azaz nem a legjobb előjelekkel várja a címvédő FC Barcelona labdarúgócsapata a nagy rivális Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első, keddi mérkőzését.

A katalán együttes március közepéig imponáló magabiztossággal menetelt valamennyi fronton, a BL-ben könnyedén jutott a nyolc közé, a Primera Divisiónban pedig már szinte eldöntötte a bajnoki cím sorsát. Ugyanakkor az utóbbi hetekben kicsit visszavett a “tempóból” a gárda, amely számára nem csupán az lehet intő jel, hogy szombaton vezetésről bukta el 2-1-re az El Classicót, hanem az is, hogy két héttel korábban a Villarrealt 2-0-s vezetés után “engedte” pontot szerezni.

– A Real Madrid elleni mérkőzés már a múlt – nyilatkozta Luis Enrique vezetőedző. – Nem veszítettünk túl sok meccset a szezonban, ugyanakkor ezekből is lehet tanulni. Azt kell tovább csinálnunk, amiben jók vagyunk, s látnunk kell, hogy mely területeken javulhatunk.

Az Atlético Madrid második helyen áll a spanyol bajnokságban, hat ponttal lemaradva a Barca mögött, s egy önbizalom-növelő győzelem után készül a kedd esti barcelonai odavágóra. Diego Simeone tanítványai tőlük szokatlan módon valóságos gólparádét rendeztek szombaton a Real Betis ellen, melynek kapuját ötször vették be.

– Minden Barcelona elleni találkozó más – nyilatkozta Simeone. – A mi dolgunk az, hogy a lehető legjobban felkészüljünk azért, hogy elérjük a célunkat ellenük.

A két gárda a BL-ben eddig egyszer, a 2013/14-es szezon ugyanezen szakaszában csapott össze egymással, s akkor a madridi együttesnek sikerült búcsúztatnia jóval esélyesebb riválisát, majd meg sem állt a fináléig.

A keddi játéknap másik mérkőzése a barcelonainál jóval egyértelműbbnek tűnik, ugyanis a Bayern München fogadja a Benficát. A német bajnok – mely sorozatban ötödször juthat be a legjobb négy közé a BL-ben – az előző körben óriási csata végén, a visszavágón kétgólos hátrányból felállva, hosszabbításban jutott tovább a tavaly döntős Juventus ellen, míg a Benfica kettős győzelemmel búcsúztatta az orosz Zenitet.

Az esélyek egyértelműen a Josep Guardiola vezette Bayern mellett szólnak, mely kedden vélhetően arra törekszik majd, hogy már hazai pályán eldöntse a párharcot a jövő heti portugáliai visszavágó előtt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Sassuolo's Brazilian defender Rogerio (L) passes the ball past Inter Milan's Argentine forward Mauro Icardi during the Italian Serie A football match Sassuolo vs Inter Milan at the Mapei Stadium in Reggio Emilia on August 19, 2018.

 / AFP PHOTO / Vincenzo PINTO
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.