Nemzetközi foci

A világbajnoki címvédő 2-0-ról kapott ki

Az angol válogatott 3-2-re nyert Berlinben.

Még szombaton is kérdéses volt, hogy meg lehet-e rendezni a világbajnok német válogatott berlini felkészülési mérkőzését Anglia ellen, mert a német titkosszolgálatok információi szerint merénylettől kellett tartani. A hatóságok végül rábólintottak a meccs lejátszására, ráadásul nézők is lehettek a lelátókon, de a rendőri létszámot még egy kiemelt kockázatú meccshez képest is megduplázták. A telt házas meccs kezdete előtt a brüsszeli terrortámadások áldozataira emlékeztek a nézők és a játékosok.

A sérülések miatt némileg tartalékos összeállításban szereplő válogatottak nem estek egymásnak, de nagyjából tíz perc elteltével egyértelműsítette fölényét a hazai csapat. Többet birtokolta a labdát Németország, ezáltal több lehetőséget is dolgozott ki. A 27. percben Mario Gomez talált a hálóba, de az asszisztens tévesen lest jelzett, ezért a bíró nem adta meg.

Közben magukra találtak az angolok is, és egy-egy ellenakció végén lövésig is eljutottak. A szünet előtt viszont Toni Kroos látványos, távoli lövése a vetődő Butland keze mellett a hálóba vágódott (1-0). A Stoke City kapusa egyébként nem sokkal a gólt megelőzően könnyebben megsérült, ezért le kellett cserélni. A hosszabbítás pillanataiban Gomez ígéretes lövését Rose spárgázva blokkolta.

Az 55. percben Henderson veszélyesnek tűnő helyzetét Hector mentette. A túloldalon Khedira hajszálpontos ívelését követően Gomez fejelt a hálóba (2-0). Ő legutóbb a 2012-es Európa-bajnokságon volt eredményes a válogatottban. A szépítésre sem kellett sokat várni: egy szöglet után Harry Kane talált be. Kezdőként ez volt az első gólja angol színekben, korábbi három találatát kivétel nélkül csereként beállva szerezte.

A 69. percben Manuel Neuer lábbal védett, négy perccel később viszont tehetetlen volt, mert a csereként beállt James Vardy sarokkal egyenlített! A kapus Rüdiger takarásában nem látta rendesen a labdát. Nem mellesleg 1985 nyara óta ő az első Leicester City-játékos, aki gólt szerzett a válogatottban. Akkor Gary Lineker volt eredményes az USA elleni 5-0 alkalmával.

Vardy napra pontosan négy évvel ezelőtt szezonbeli 31. gólját szerezte az angol hatodosztályú Fleetwood Town FC színeiben…

A 83. percben Henderson lőtt távolról a kapu mellé, majd miután zavarba hozták a hazai védelmet és labdát szereztek, Dele Alli tíz méterről az üres kapu fölé lőtt. Lüktető volt a hajrá is, és a 91. percben ismét egy sarokrúgást követően voltak eredményesek az angolok: Dier fejelt a kapuba (2-3).

https://www.youtube.com/watch?v=CwjySfsH1N0

Ez volt az angol csapat 17. meccse és 14. győzelme a 2014-es brazíliai világbajnokság óta. A két együttes kilencedik alkalommal mérkőzött meg egymással a berlini Olimpiai Stadionban, és a németek ezúttal is sikerélmény nélkül maradtak. Legutóbb 1995 nyarán kaptak ki 2-0-ról 3-2-re, akkor a Bulgária elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Az angolok legutóbb 1976 májusában nyertek 0-2-ről, akkor New Yorkban játszottak barátságos meccset Olaszországgal.

Olvasói sztorik