Nemzetközi foci

Kalou: fantasztikus érzés Dárdaival dolgozni

A Hertha csatára beszélt a magyar szakvezető jelentőségéről és a Hertha esélyeiről is.

Salomon Kalou második évét tapossa a német Bundesliga harmadik helyén álló Hertha BSC-nél, és bár a bemutatkozó szezonja döcögősre sikeredett, idén pazar formában játszik – az Ingolstadt elleni győztes góljával már 13 találatnál jár. Az elefántcsontparti válogatott a bundesliga.com-nak adott interjújában adott magyarázatot saját maga és a csapata kitűnő idényére:

– A tavalyi szezon tényleg rázós volt egy kicsit, de idén részt tudtam venni az egész felkészülésben, ami nagyon sokat segített. Nagy magabiztossággal játszunk, fantasztikus szezont futunk, mindenki képes megmutatni az erősségeit, ami nagyban köszönhető Dárdai Pálnak. Nagyon jó a kapcsolatom az edzővel, minden pillanatban érzem a bizalmát. Rengeteget beszél a játékosokkal és teljesen őszinte, elmondja azt is, ha valami nem működik, ami nagyszerű dolog. Egy ilyen csapatban öröm futballozni. Ha továbbra is koncentráltan és magabiztosan lépünk pályára, Bajnokok Ligáját érő helyen fogunk végezni, ez csakis rajtunk áll – mondta a 30 éves csatár a honlapnak.

A Hertha hét fordulóval a bajnokság vége előtt a Bundesliga harmadik helyen áll, négy ponttal megelőzve az őt követő Schalkét. A berliniek a válogatott szünet után az ötödik helyezett Mönchengladbach otthonába látogatnak.

Olvasói sztorik