A holland futball, mint kultúra, sokáig nem létezett. Holland iskola sem. Ami viszont már negyven-negyvenöt évvel ezelőtt is igaz volt a világ legnépszerűbb játékára, az az, hogy egy-egy csapat és játékos nemcsak a sportágat, kicsit az egész világot képes volt megváltoztatni. Az első ikonikus szupersztárok egyike, egy kultúra alakítója Johan Cruyff volt. A zseni, akitől búcsúzunk.
A hetvenes évek legendás Ajaxa, Rinus Michels és Kovács István „munkája” sok millió új rajongót szerzett a labdarúgásnak. A hippikorszak életérzését közvetítő, szabályozhatatlan és megzabolázhatatlan egyéniségek sorát felvonultató, a futballszakmában új korszakot nyitó csapat volt, amely tökélyre vitte a „holland iskolát”. Lábuk előtt hevert a világ – és különösen a csapat szellemi vezérének, Johan Cruyffnak a lába előtt. Cruyff popsztár volt, aki bármit és bárkit megkaphatott fénykorában. Úgy is futballozott, mint egy igazi sztár.
A posztját Messiéhez szokták hasonlítani, nem véletlenül. Ami az egykori Ajax volt, abból lett a mai Barcelona, ami egykor Cruyff volt a csapatának, az ma Messi a katalánoknak. A Michels által kifejlesztett totális futballban gyökerezik minden, amit a Barcelona később szintén csúcsra vitt: elsősorban Cruyffnak köszönhetően. Az Ajaxban Cruyff ontotta a gólokat, de legalább annyit elő is készített – szélsebes, követhetetlenül cselező „hamis kilences” volt, aki a félpályáról, az oldalvonal mellől,a csatárok mögül vagy a tizenhatoson belül startolva is tudott gólt lőni, gólpasszt adni. Univerzális játékát lehetetlen volt követni.
Emellett szabad szájú, sokat veszekedő, a sablonok alól kilógó egyéniség volt, és persze népszerűségét ez csak növelte. Az Ajax-szal mindent megnyert, háromszor egymás után a BEK-et is, a hetvenes évek elején a világ legjobbjaként ünnepelték. A holland foci szerelmesei közül – akkoriban a fél világ beléjük szeretett – a 74-es világbajnoki döntő elvesztését mindenki a valaha esett legigazságtalanabb, legnagyobb csapásként érte meg, körülbelül úgy, mint mi, magyarok az 54-es vb-döntőt. (Naná, hogy mindkétszer a németek nyertek.) Ez az egy, ami nem sikerült Cruyffnak, ahogyan Puskásnak sem, a vb-arany.
(Anekdota a 74-es vb-döntő utánról. A világ különböző nyelvű tudósítói szavaznak, ki volt a torna legjobbja.
– Crojff.
– Crujff.
– Crajff.
– Cröjff.
– Crájff.
– Beckenbauer.)
Sikerült viszont az, ami rajta kívül szinte senkinek a futball történelmében: kétszer írt új korszakot. Másodszor Barcelonában. Amikor az Ajaxot otthagyta a katalán klubért, az még csak egy szenzációt jelentő klubváltás volt. Ami lett belőle, sokkal több annál. Sikerei csúcsán, kétszeres aranylabdásként igazolt a Barcába, ott nyerte már a harmadikat, nem nehéz képzelt párhuzamot vonni a maiakkal, mekkora szenzáció lenne ma valami hasonló egy ikontól.
De Cruyffnak a Barcelona végül nem csak a „másik” sikerklubja lett. Amit a hollandokkal végbevitt a hetvenes években, azt megcsinálta a gyökeresen más futballkultúrában is: megváltoztatta, örökre átformálta a klubot és a világ futballját. Edzőként is az Ajaxszal érte el az első sikereket, Kupagyőztesek Európa Kupáját is nyert velük, aztán ismét ment a Barcelonába. 1988-tól számíthatjuk a vörös-kékek új korszakát. Cruyff vezetőedzőként roppant sikeres volt, leigázta a Real Madridot azzal, hogy 1991-94 között zsinórban négyszer megnyerte a bajnokságot. Korszakos klasszisokkal, egyben korszakos egókkal a csapatban (Sztojcskov, Romário, Ronald Koeman) – és persze a leendő utóddal, Pep Guardiolával a középpályán.
Cruyff szakmai teljhatalmat kapott: az utolsó korosztályos csapatig ő határozta meg a Barcelona stílusát, játékrendszerét. A La Masiában az ő tevékenysége nyomán kezdték azonos elvek szerint oktatni a gyerekeket, ő adott arculatot a Barca-stílusnak, minden, ami Iniestáékkal, Messivel és persze Guardiolával teljesedett ki, tőle indult. Nélküle nem lenne a Barcelona (sem) az, ami ma.
Persze nehéz természetét közben sem tagadta meg, mindenkivel összeveszett, két végén égette a gyertyát és hajszolta magát. Az első infarktusa után felhagyott a láncdohányzással – az 1992-es, felejthetetlen BEK-döntővel, amit Koeman 120. percben lőtt szabadrúgás-góljával nyertek a Sampdoria ellen, betetőzte életművét. ’94-ben még ismételhetett volna, de elbukták a Milan elleni finálét, 1996-ban pedig távozott a kispadról.
Barcelona továbbra is az élete maradt, a sajtó imádta a megmondóember szerepében is, bár már nem vállalt részt a klub vezetésében. Ő volt az első, aki Guardiola vezetőedzői tevékenysége elején, mikor még csak botladozott a csapat, kijelentette, minden idők legerősebb Barcelonáját látja a pályán. A szezon végére a Barca mindent megnyert, Guardiola ismét csúcsra vitte a Cruyff által megalapozott futball-filozófiát.
Az elmúlt években már keveset nyilatkozott, kerülte a nyilvánosságot. De neki sosem volt szüksége rá, hogy jelen legyen az újságok lapjain, mert a futballban így is örökké jelen volt. Aki ma ránéz a Barca játékára, vagy felidézi a szebb napjaiban ellenállhatatlan holland válogatottat – Johan Cruyff életművét láthatja.
Az életmű már régen lezárult, mostantól pedig megalkotójára is csak emlékezni tudunk. Úgy, mint a modern futball egyik legnagyobb játékosára és edzőjére.
