Nemzetközi foci

Havi kétmilliárd forintos fizetésért vinné Ibrát a kínai kormány

Olasz lapértesülések szerint évi 75 millió eurót kínálnak a PSG svéd csatárának.

A svéd válogatott futballista szerződése a nyáron lejár a francia PSG-nél, a hosszabbítástól pedig a hírek szerint meglehetősen távol állnak a felek. A futballsajtó összehozta már a csatárt a Chelsea-től kezdve a manchesteri gárdákon át a Milanig bezárólag szinte mindenkivel, az olasz La Repubblica értesülései szerint azonban egy új, nem várt kérő is beállt a sorba.

A lap ugyanis úgy tudja, hogy a kínai kormány lélegzetelállító, 75 millió eurós éves fizetést biztosító ajánlattal kereste meg a támadót. A svéd válogatott csapatkapitánya így a jelenlegi, 35 milliós fizetésének több mint kétszeresét tehetné zsebre évente Kínában, ahol a gyorsan fejlődő bajnokság legnagyobb reklámarca is lehetne.

Nyomatékosítsuk: a 75 millió euró 23,3 milliárd forint, vagyis a rutinos svéd csaknem havi kétmilliárdnyi összeget kereshetne…

Az egyelőre nem ismert, hogy az ajánlatot elfogadva pontosan melyik kínai csapathoz igazolna Ibrahimovic.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.