Nemzetközi foci

Óriási összegért válthat klubot a Rennes tinicsatára

Az idén berobbant Dembele a Barcelonában vagy a Bayern Münchenben köthet ki.

A 18 éves reménység még csak novemberben debütált a Rennes felnőtt csapatában, de máris a gárda legnagyobb értékének számít. Ousmane Dembele rögtön az első meccsén góllal nyitott, de ezután sem fékezett, sorozatos jó teljesítményének köszönhetően pedig januárban felkerült a Goal legjobb fiatal játékosokról összeállított ötvenes listájára. Értéke azóta csak tovább nőtt, március 6-án megszerezte élete első mesterhármasát is a Nantes ellen vívott bretoni derbin. Nem csoda hát, hogy Európa több topklubja is felfigyelt a tehetségre, a Rennes pedig nem tartóztatja Dembelét, sőt mi több, próbálják segíteni az átigazolását.

Az ok nagyon egyszerű: a francia klub nem akar úgy járni, mint legutóbbi fiatal reménységével. A 2009/2010-es szezonban berobbant Yann M’Vilát szintén fél Európa, többek között a Milan, a Real Madrid és a Liverpool is megpróbálta megszerezni, de a klub szerződést hosszabbított vele, és a nagy érdeklődés ellenére megtartották. M’Vila további három évet maradt a League 1-ben vitézkedő csapatánál, de a védő korántsem tudott megfelelni a hozzáfűzött reményeknek, és végül 2013 telén, egykori piaci értékének a töredékéért az orosz Rubin Kazanyhoz igazolt.

A Rennes láthatólag nem akarja elkövetni még egyszer ugyanazt a hibát, a lehető legtöbb pénzt akarják látni fiatal csillaguk eladásából. Ezt igazolja az is, hogy a nemrég szárnyra kapott hír, miszerint a Dembelét többször is élőben megtekintő Barcelona-vezetőség egy 35 millió eurós ajánlatot rakott le a franciák asztalára, hamisnak bizonyult. A goal.com szerint a hírt a játékos jelenlegi klubja terjesztette el, hogy teszteljék a piacot, és feljebb srófolják Dembele árát.

A Rennes alighanem a legmagasabb összeget ajánlónak szeretné eladni Dembelét, de a klubváltásába azért a játékosnak is lesz némi beleszólása, aki a hírek szerint a Bayern Münchent favorizálná. Az ok nem túl bonyolult: Dembele honfitársa, a szintén rendkívül fiatal Kingsley Coman valósággal kivirágzott a németeknél, a két idősebb szélső, Ribery és Robben 2017-ben lejáró szerződése miatt pedig van rá esély, hogy a Dembele, Coman páros jelentse a bajorok jövőjét.

Olvasói sztorik