Nemzetközi foci

A futballvilág legnagyobb dinasztiái

Egy bajnoki címet sem egyszerű bezsebelni egy erős bajnokságban, nemhogy egymás után ötöt! Utánajártunk, mely csapatoknak sikerült ez a bravúr a hagyományosan a legerősebbnek tartott öt topligában.

Az olasz Juventus a gyenge szezonkezdet után magára talált, a 11. és a 26. forduló között sorozatban 15 alkalommal hagyta el győztesen a pályát a Serie A-ban, és újra a bajnokság legnagyobb esélyesévé lépett elő. Massimiliano Allegri csapata öles léptekkel halad az újabb bajnoki címe felé, ami zsinórban az ötödik ligagyőzelme lenne az olasz klubnak. Ezt a nem mindennapi teljesítményt nem sok csapatnak sikerült véghezvinnie eddig a topligák történetében, ezért utánajártunk, pontosan mely gárdák értek el sorozatban legalább öt bajnoki címet hazájuk bajnokságában.

A nagyok csak jelenthetnek a vanuatui Tafea FC-nek

Az egész világot tekintve természetesen rengeteg ilyen sorozat lelhető fel, de a 15 zsinórban szerzett bajnoki címével abszolút rekorder vanuatui Tafea FC sporteredménye értelemszerűen nem ér annyit, mint egy topligában vagy akár egy európai pontvadászatban arató csapat sikere.

Európai szinten is akad azonban több komoly sorozat, a kontinensen rekordtartó Skonto Riga 1991 és 2004 között például sorozatban 14 alkalommal nyerte meg a lett ligát, de a norvég Rosenborg BK 13 elsőséges szériája is megsüvegelendő teljesítmény. A magyar csapatoknak sem kell szégyenkeznie, hazánkból három gárda is megfelel a legalább öt győzelmes kritériumnak, hiszen a Ferencváros 1908 és ’13 között öt, az Újpest 1969 és ’75 között hét, míg a magyar rekorder és a nemzetközi élvonalban is előkelő helyen szereplő MTK Budapest 1914 és 1925 között tíz bajnoki címet söpört be zsinórban. A cikk központi témáját adó angol, spanyol, német, olasz és francia bajnokságokban azonban közel sem találunk ilyen hosszúra nyúlt sorozatokat, a sorozatban öt győzelmet is csak egy maroknyi csapatnak sikerült elérnie.

Anglia – A Futball League 1888-as megalakulása óta eltelt majdnem 130 év alatt sem sikerült egy csapatnak sem ilyen szériát felmutatnia, sőt zsinórban négy bajnoki győzelmet sem. Háromgyőzelmes szériát ugyanakkor a Huddersfield Town (1924–26), az Arsenal (1933–35), a Liverpool (1982–84) és a Manchester United (1999–2001 és 2007–09) is felépített. Érdekesség, hogy bár a Manchester United a Premier League 1992-es megalakulása óta eltelt 23 szezonban 13 alkalommal végzett a tabella élén, a Liverpool pedig az 1976 és 1990 közötti 15 bajnoki szezonból tízet is sikeresen zárt, a nagy sorozat egyik klubnak sem jött össze.

Franciaország – A croissant hazájában elsőként a Marseille vitte véghez a cikk témájaként szolgáló bravúrt, 1989 és 1993 között sorozatban öt bajnoki címet ünnepelhettek a kikötővárosiak, ráadásul a Bajnokok Ligája első, 1992–93-as kiírását is begyűjtötték a franciák. Ebben az időszakban játszott a csapatnál többek közt Jean-Pierre Papin, Abedi Pelé, Didier Deschamp, Marcel Desailly vagy Rudi Völler is. A világraszóló sikereket azonban negatív események követték, pénzügyi szabálytalanságok és vesztegetési botrányok ütötték fel a fejüket a Marseille körül, melynek hatására a klubot nem csak, hogy megfosztották 1993-as bajnoki címétől, de még a másodosztályba is száműzték őket, ahonnan csak évek múlva tudtak visszakapaszkodni az élvonalba.

Nem telt bele sok idő, egy másik francia klub betöltötte a Marseille dominanciája után maradt űrt: a Lyon az ezredfordulót követően szinte kisajátította magának a Ligue 1-et, sorozatban szerzett hét bajnoki címük rekord a topligák között. Bár Franciaországban verhetetlenek voltak, és olyan játékosok alkották a gárdát, mint Michael Essien, Sidney Govou, Juninho Pernambucano vagy épp Karim Benzema, a Bajnokok Ligájában nem sikerült áttörést elérniük, háromszor is a negyeddöntő jelentette a végállomást.

Napjaink francia sztárcsapata, a Paris Saint-Germain 2012 óta egyeduralkodó a bajnokságban, és zsinórban éppen ötödik sikerét gyűjtötte be a múlt heti 9-0-s győzelmével.

Németország – Bár az 1948 és ’91 között létező keletnémet bajnokságban a Berliner FC Dynamo sorozatban tíz bajnoki címet is ünnepelhetett (1979–88), a Bundesligában, illetve az annak elődjeiként szolgáló német ligákban az angolokhoz hasonlóan egy csapatnak sem sikerült még sorozatban ötször vagy négyszer diadalmaskodnia. A legjobb sorozat az 1975 és ’77 között háromszor ismétlő Borussia Mönchengladbach, illetve a zsinórban három győzelemig négyszer is eljutó Bayern Müchen nevéhez fűződik. A bajorok egyik ilyen sorozata jelenleg is épül, és mivel az idei versenyfutásban is ők a favoritok, ezért nagy eséllyel új nemzeti rekordot állítanak fel a sorozatban megnyert német bajnoki címek tekintetében, az átigazolási trendeket figyelembe véve pedig csak az égiek a megmondhatói, hogy meddig nyújtják majd ezt a szériát.

Olaszország – A topligák közül a taljánoknál érte el a legtöbb csapat az ötgyőzelmes kritériumot. A cikk apropójaként szolgáló Juventus lehet az első az olasz pontvadászatban, aki kétszer is teljesíti ezt, hiszen 1931 és ’35 között egyszer már véghezvitték a zebrák a bravúrt. A torinói csapat első aranykorában olyan játékosok fémjelezték az együttest, mint Raimundo Rossi, Luigi Bertolini vagy éppen Luis Monti, de ez csak pár név a legjobbak közül, hiszen az 1934-ben világbajnoki címet nyert olasz válogatott nagy része a Juventusra épült.

A második olasz klub, aki öt zsinórban szerzett bajnoki címet tudott felmutatni, a rekordbajnok Juventus városi riválisa, az FC Torino volt. A „Grande Torino” becenévvel illetett csapat legismertebb játékosa és csapatkapitánya Valentino Mazzola volt, de az 1943 és 1949 közti időszakban többször is előfordult, hogy az olasz nemzeti tizenegy tíz Toro játékossal állt fel. A bikák egyeduralmának egy szörnyű tragédia vetett véget, 1949. május 4.-én, egy Benfica elleni barátságos mérkőzésről hazafelé tartva légörvénybe került a csapat repülőgépe, a szerencsétlenségbe pedig az összes Torino-játékos és a csapattal utazó edzői stáb teljes egésze is elhunyt.

A következő, mindezidáig utolsó sorozatra több mint 55 évet kellett várni Olaszországban. Az Internazionale gárdája 2006 és 2010 között szintén ötször tudott ismételni a bajnokságban, a sorozat megkoronázásaként pedig 2010-ben tripláztak, a bajnokság mellett az olasz kupát és a Bajnokok Ligája serlegét is elhódították. Ebben az időszakban olyan játékosok alkották a milánóiak keretét, mint Javier Zanetti, Zlatan Ibrahimovic, Wesley Sneijder vagy Samuel Eto’o. A sorozat egyetlen szépséghibája, hogy az első, 2006-os bajnoki címet a zöldasztalnál nyerte el a kék-fekete csapat, miután a 15 ponttal előttük végző Juventust és a 12 ponttal többet gyűjtő Milant megbüntették a hírhedt Calciopoli kirobbanásakor.

Spanyolország – A La Ligában csak egy csapatnak, a világ legnépszerűbb klubjaként számon tartott Real Madridnak jött össze a zsinórban öt bajnoki cím, nekik viszont kétszer is: a királyiak 1961 és ’65, illetve 1986 és ’90 között tudtak ötször ismételni. A 60-as évek Madridja minden idők egyik legjobb csapataként vonult be a történelembe, hiszen a bajnoki sorozatot megelőző öt évben az akkor megalakuló BEK-ben is ötször nyertek egymás után, ami egyedülálló a legrangosabb európai kupasorozat történetében. A csapat legnagyobb sztárjai Alfredo Di Stéfano, Puskás Ferenc, Raymond Kopa és José Santamaría voltak.

A nagyjából 20 évvel későbbi Real csapat sem volt kutyaütő, azt a gárdát Santillana, Antonio Camacho, Chendo és Hugo Sánchez neve fémjelezte többek közt. A Real legnagyobb ellenlábasa, a Barcelona „csak” négy győzelmes szériáig jutott, a katalánok 1991 és ’94 között uralták a bajnokságot.

Olvasói sztorik