Nemzetközi foci

Szerencse? Felvevőpiacok? Alulteljesít az angol és olasz foci

Mártha Bence és Kele János értékelte az angol és olasz futball idei produkcióját, valamint beszélt a jövőről.

Fogynak a még talpon lévő csapatok a két nemzetközi sorozatban: a héten ismét felére csökkent az eddigi létszám a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában. A többi között ukrán, cseh és két portugál csapat is talpon van még, a kezdésként legnagyobb létszámú angol és a szintén népes olasz kontingens azonban már erősen fogyóban – előbbiek közül már csak a Manchester City áll a BL-ben, míg a Liverpool az EL-ben, utóbbiak közül pedig mindenki elbúcsúzott.

A miértekre és a jövőre kereste a választ a Rangadó.hu az olasz és az angol bajnokság két szakértőjével, Kele Jánossal, a HVG újságírójával és Mártha Bencével, az Origo szakírójával.

Elsőként a ködös Albion került terítékre.

Hiányoznak a felvevőpiacok

– Nem lehet egy tényezőre leszűkíteni az angolok tavalyi és idei gyér európai szereplését, de az elég egyértelműnek tűnik, hogy a legnagyobb élklubok egyszerűen elhaladtak mellettük. Erősebbek. Hogy ez miért van, azt legfeljebb találgatni lehet: törvényszerű visszaesés, kiélezettebb bajnokság, túlzó meccsterhelés: az angolok mindenkinél többet játszanak a tavaszi menetelés során – kezdte Kele János.

– Véleményem szerint nem lebecsülendő az sem, hogy a Premier League hagyományos felvevőpiacai – Svédország, Norvégia, Dánia, Skócia, Wales, Észak-Írország – egész egyszerűen gyengültek, nem képesek már annyi jó játékost kitermelni, mint korábban. Ezzel szemben Spanyolországnak továbbra is nyitott nemcsak a mediterrán országok, de teljes Dél-Amerika piaca is. Sokkal jobb kapcsolati hálójuk van ezen a kontinensen, ráadásul a közös nyelv és gondolkodás miatt a beilleszkedésük is zökkenőmentesnek mondható a spanyol csapatoknál – vélekedett a szakíró, aki szerint nem véletlen, hogy az angol csapatok nem veszik komolyan az Európa Ligát.

– A Manchester United a Midtjylland ellen megnyert párharccal ötszázezer eurót szakított. Hogy mennyi ez? Mint Wayne Rooney egyheti fizetése – állapította meg Kele János. – A Premier League-ben egy előkelő helyezéssel, de még viszonylag hátul is a tíz-tizenötszörösét kaphatja egy-egy gárda. Ezek után nem is lehet csodálkozni, hogy a West Ham United az Astra Giurgiu, a Southampton a Midtjylland ellen búcsúzott Európától még a nyáron – egyébként is rendszeres, hogy a B- és C-csapatok szerepelnek ilyenkor.

– Lassan-lassan bajba kerülhet a Premier League, hiszen a negyedik BL-hely elvesztése már komoly érvágás lenne, márpedig ha a Leicester esetleg nem bajnokként indulna jövőre, akkor negyedik kalaposként a továbbjutása is igen komoly veszélybe kerülhet. Ezt a luxust nem engedheti meg az angol foci, ráadásul a legnagyobb érdeklődést kiváltó csapatoknak – Manchester United és City, Chelsea, Liverpool, Arsenal – egyre kevésbé tetszik, hogy nem vagy nem minden évben vannak ott a húsos bödön körül – vetette fel az elmúlt időben újra és újra lángra kapó Szuperliga témáját Kele.

– Mivel ezek iránt a csapatok iránt a legnagyobb a médiaérdeklődés, valamilyen szinten jogos az az igényük, hogy minden évben ott legyenek a BL-ben olyan csapatok helyett, mint a PSV vagy a Gent. Két dolog lehetséges. Az egyik, hogy valóban bevezetik a Szuperligát, a másik – és ez a valószínűbb középtávon –, hogy lobbival elérik majd, hogy a legnagyobb csapatoknak teljesen vagy nagy százalékban biztosított helyük legyen a csoportkörökben. A Szuperliga egyébként azért sem rossz felvetés, mert évről évre egyre nyilvánvalóbb és egyre több az olyan párharc, amikor az egyik félnek szinte esélye sincs a másikkal szemben és ez már-már bohózattá teszi akár a nyolcaddöntőket is. Egy Roma – Real Madrid tíz éve még teljesen nyílt lett volna, idén a Real már nem tudott olyan rosszul játszani, hogy kiessenek – értékelte a futball jövőjét Kele.

Az olasz futball nagy szerelmeseként ismert Mártha Bence is úgy gondolja, előbb-utóbb létrejön a Szuperliga.

– Ha a FIFA saját nevelésű játékosokra vonatkozó tervezete átmegy, és a legnagyobb csapatokat elkezdi zavarni, abban a pillanatban kezdenek el igazán komolyan gondolkodni az elitliga ötletén. A ma ismert BL tíz éven belül meg fog szűnni, és jön az amerikai rendszerű világliga. Ez a néhány résztvevőnek talán kedvez majd, de magának a futballnak nagyon rossz lesz. A nézettség talán nem esik, mert most sem teszi, pedig minden oka meglenne rá; de a nemzeti bajnokságok borzasztóan háttérbe szorulnak és az egész foci integritása odaveszik.

A szerencse forgandó

Ami az olaszok idei rossz szereplését illeti, arra meglehetősen banális magyarázattal szolgált.

– Van egy rengeteg felmérésen és statisztikán alapuló szabály, amit a Soccer Economics című könyv írói határoztak meg. Minden egyes mérkőzés és így minden egyes párharc győztesének kiléte harminc százalékban vakszerencse. Ez óriási arány – magyarázta Mártha.

– Nézzük meg példaképpen a Juventust. Három hatalmas játékvezetői tévedés történt a párharcban, mind a három után büntetett a Bayern és gól lett a vége. Ennek nem az az oka, hogy bármit is rosszul csinált volna a torinói csapat, egyszerűen csak elnézte a spori. Ezek alapján az, hogy tavaly a döntőig mentek, idén pedig a tizenhat között búcsúztak, mindkétszer nagyon nagy részt a szerencsén múlott. A tavalyi év jól alakult az olaszoknak, a Zebrákon kívül az EL-ben szereplő Napoli, Fiorentina kettős is jól helyt állt – indokolta az Origo újságírója, aki szerint az idény viszonylag sima alakulásának is betudható a 2014–2015-ös menetelés.

– A Napolinál hamar eldőlt, hogy nem lesz bajnok, a Fiorentinának pedig igazán komoly esélye sem volt rá, ezért nem volt semmi akadálya annak, hogy az Európa Ligában erős csapatokkal álljanak ki. Idén sem arról volt egyébként szó, hogy ne érdekelte volna őket az EL, egyszerűen csak pocsék sorsolásuk volt. Mindenki nehéz ellenféllel játszott, az egyetlen kivétel a Lazio, akik a Sparta Prahát idegenben le is focizták, a hazai null-háromra viszont legfeljebb az edzőbuktatás lehet a magyarázat. A lényeg az, hogy egy évből nem lehet következtetéseket levonni, tavaly is fals volt a szereplés és idén is – elemezte a Serie A-csapatok teljesítményét a DigiSport állandó szakértője.

Mártha szerint tehát arról sincs szó, hogy feltámadt volna az olasz foci. Elmondta: az eddigi problémák ugyanúgy léteznek, és ha az angolok nem teljesítenek mindig ennyire alul, mint idén – és nem fognak –, akkor nem valószínű, hogy eléjük kerülhet az olasz liga, és ezzel elhódíthatja a negyedik BL-helyezést.

– Ha a Chelsea és a Manchester City elkezd nyeregetni, akkor az olaszok ha megfeszülnek sem előzhetik meg őket. Őszintén szólva sokkal nagyobb esélyt látok arra, hogy ők szedik össze magukat, mintsem hogy az itáliaiak állandósítsák jó szereplésüket. Ezen persze változtathat néhány arab befektető, például a Milan is tárgyal eggyel. Ha csak néhány ilyen bekerül a rendszerbe, akkor egy-két év alatt BL-t is nyerhetnek. Ezért is lehetetlen akár csak rövid távra jósolni – nyilatkozta Mártha, aki szerint a Pénzügyi Fair Play saját nevelésű játékosokra vonatkozó szabályának megjelenése jelentősen visszavetheti a Premier League-t.

– Ha egy Manchester Unitedben egyszerre csak hat-hét angolnak kell futballoznia majd, akkor az a csapat soha nem lesz valódi tényező – mondta.

Kialakulni látszik viszont a spanyol–német dominancia, amivel ő is egyetértett.

– A kettő közül is inkább a német tűnik nekem hallatlanul stabilnak. A spanyol hegemónia számomra törékenyebb. Ott van két bombaerős csapat, néhány évente feljön melléjük még valaki, de nem érzem azt, hogy a Sevilla jelentős csapat lenne attól, hogy Európa Ligákat nyer zsinórban. Címvédőként idén ősszel is úgy estek ki a BL-ből, hogy „maccsuk sem volt” – mondta némileg meglepően a szakértő, aki a németekről viszont elismerősen beszélt, megemlítve legendás kiegyensúlyozottságukat is.

– A Bundesligában teljesen kiszámítható a fejlődés. A Barcelona és a Real Madrid nélkül ők lennének a futball csúcsa. Tiszta, nem engedik be a külföldi tőkét, a stadionok szépek és tömöttek, nincsen bunda, nincsenek botrányok. Az ő focijuk nagyon-nagyon sokkal jár az összes többi előtt – méltatta a világbajnoki címvédő válogatott bajnokságát Mártha.

És hogy az olaszok visszaszerezhetik-e a németektől a negyedik BL-kvótát?

– A mi életünkben aligha! – vélekedett.

Olvasói sztorik