Nem is olyan régen még maga Dárdai Pál sem gondolta, hogy a negyvenedik születésnapját a Bundesliga egyik sikeredzőjeként ünnepelheti. A Hertha BSC kölyökcsapatainál kezdte felépíteni edzői pályafutását, rögtön az aktív játéktól történt visszavonulása után. A német szisztematikusság szerint kívánt haladni a ranglétrán és a klub is így akarta őt „felépíteni” – aztán a futball máshogy alakította. Felgyorsultak az események, Dárdai Pál egyik pillanatról a másikra többszörösen is mélyvízbe került, és úszni kezdett. Eddig remekül megy neki.
Nem példátlan a futball történetében, hogy valaki sikeres játékosból gyorsan (vezető)edző lesz, sőt, olyat is láttunk, hogy egy fiatalon kezdődő tréneri karrierhez még csak különösebben eredményes játékos-pályafutás sem kell. Szerencsés csillagzat, megfelelő körülmények és mindenekelőtt hiteles, pozitív és a feladatra termett egyéniség szükséges hozzá. A mélyvízben hamar kiderül, kik a megfelelő alanyok. Lássunk erre néhány példát, ezzel is elismerve és köszöntve a ma negyven esztendős magyar edzőt!
Pep Guardiola
Nyilvánvalóan a világ legirigyeltebb és legsikeresebb, még mindig fiatal edzője. Negyvenöt éves korára a klubfutballban mindent elért, amit játékos és edző elérhet. És nem csak az elnyert címek miatt: az ő nevét egy stílussal és egy korszakkal azonosítják. Pedig amikor mindössze 37 évesen átvette a Barcelona szétesőben lévő, de előtte már csúcson járt nagycsapatát, sokan hangosan nevettek: mit akar ezzel a Barca vezetősége elérni? A B-csapat kevés edzői tapasztalattal rendelkező trénerét kinevezni, csak mert játékosként kötődött a klubhoz? Guardiola és Dárdai ugyanazt az utat járták be első vezetőedzői kinevezésükig, a hasonló folytatásban persze csak reménykedünk. (A katalán edző negyven éves korára már tulajdonképpen bele is fásult a sikerekbe Barcelonában.) Guardiola legelső vezetőedzői szezonjában letarolta a világot a Barcával, minden megszerezhető trófeát megszerzett, tökéletesre csiszolta a tiki-taka néven elhíresült totális futballt és meghatározta a fejlődés irányát a labdarúgásban (akár azért, mert onnantól ennek ellenében kellett tovább mennie az európai futballnak). Azóta a Bayern Münchennel is nyert két Bundesligát, óriási fölénnyel, jövőre pedig a Premier League meghódítására indulhat a Cityvel.
José Mourinho
Az edző, aki játékosként például meg sem közelítette Dárdai Pál pedigréjét, ellenben a negyvenedik születésnapját a Porto bajnoki címével és UEFA Kupa-győzelmével ünnepelte, egy évre rá pedig Európa csúcsára vezette a luzitánokat. Mourinho ebben a korban építette fel magát és alapozta meg hatalmas nimbuszát, aztán negyven és ötven között alkotta meg életműve legsikeresebb részét. Az ő esetében nem a játékospályafutás és az egy adott klubhoz való kötődés a példa a magyar edző előtt, hanem a mindent elsöprő ambíció, és a folyamatos önfejlesztés, többet akarás. Hogy ehhez igencsak jól fejlett egoizmus és szereplési vágy is szükséges, azt meg akár meg is lehet cáfolni.
Jürgen Klopp
Nemcsak a német indíttatás miatt lehet tökéletes példa Palinak: a nála majdnem tíz évvel idősebb Klopp a játékosokkal magát mindig elfogadtató, csapatért élő edző igazi mintapéldánya, akit lobogó egyénisége, szangvinikus stílusa sem tesz ellenszenvessé, sőt, éppen ez hitelesíti. Klopp mindössze harmincnégy éves volt, amikor átvette a Mainzot a német másodosztályban, három év alatt feljuttatva őket a Bundesliga élvonalába. (Jellemző, hogy első részsikereit még hivatalos edzői képesítés nélkül érte el, az UEFA Pro-licenszét később szerezte meg.) Aztán jött a dortmundi éra, az ikonikussá vált Kloppal, aki egymaga felépített és a csúcsra vitt egy összetéveszthetetlen stílusban játszó csapatot. A Dortmund maga volt Jürgen Klopp, az edző önarcképeként száguldott és lángolt a gárda a pályán. Edző ennél sikeresebben nem valósíthatja meg önmagát: Dárdaival „kicsiben” ezt teszi most a Hertha is.
André Villas-Boas
Szép, de intő példa is a portugál tréneré, aki még Dárdai Pálnál is fiatalabb egy évvel. Hamar jöttek a nagy sikerek, az új európai generáció egyik edzőfejedelmét ígérte, mit mindössze harmincnégy évesen elért a Portóval. Veretlenül, rekordpontszámmal lett bajnok velük, ráadásul látványos menetelés végén az Európa Ligát is elhódította. Nem csoda, hogy az új Mourinhóként tekintettek rá, a Chelsea-nél meg is kapta az esélyt, hogy a nagy előd nyomába lépjen – de villámgyorsan belebukott a feladatba, majd a Tottenhamtól is szezon közben kellett mennie. Még nincs negyven éves, de már megtapasztalta, hogy nem minden nagy ugrás válik az edző hasznára, ilyen szempontból lehet figyelmeztető jel esetleg Dárdainak. Újabban, a Zenitnél ismét a napos oldalon jár, orosz bajnok lett és a BL-ben is továbbvitte a szentpéterváriakat a csoportkörből.
Simeone, Emery, Pochettino
A fiatalabb európai edzőgeneráció már sikeresnek mondható tagjai a topligákban, valamint a nemzetközi porondon is komolyat alkotó, elsősorban latin iskolát képviselő edzők. Diego Simeone 45 éves korára az Atlético Madrid „Kloppja” lett, elképesztő sikerekre vezette a korábban örök lúzernek nevezett klubot. Megtörte a Barca, Real-uralmat a bajnokságban, BL-döntőig vitte a „matracosokat”, Európa Ligát és európai szuperkupát nyert velük. Unay Emery 1971-es születésű tréner, de a Sevillával már két Európa Ligát zsebelt be (most is versenyben vannak még) és korábban a Valenciánál is sikeres volt. Az argentin Mauricio Pochettino alig múlt negyven, amikor a Premier League-ben debütált edzőként és a Southamptonnal megismételte fennállása legsikeresebb PL-szezonját. Jutalma egy szerződés volt a Tottenhamhez, velük pedig idén harcban áll a bajnoki címért – ötvenöt év után lehet ismét első vele a londoni klub.
Nyilasi Tibor
Dárdai egyik példaképe (játékosként), aki a kilencvenes évek lefelé tartó magyar futballjában még meg tudta dobogtatni edzőként is az emberek, mindenekelőtt a Fradi-szurkolók szívét. Bárminemű edzői tapasztalat nélkül, harmincöt évesen ült le a Ferencváros kispadjára, a vezetőség nyilván kicsit a neve mögé is akart bebújni (lásd még az idei Real Madrid esetét Zidane-nal). „Nyíl” rögtön berúgta az ajtót, első bajnokiján 5-0-ra verték idegenben az Újpestet, a szezonban kupagyőztesek lettek, egy évre rá pedig egy hatalmas tavaszi hadjárattal bajnokok. Nyilasi összesen három Magyar Kupát nyert a bajnoki aranyérem mellett a Fradival, és még nem volt negyven éves, amikor be is fejezte edzői karrierjét – ez persze már a magyar foci sajátos viszonyaihoz vezet, amit Dárdainak remélhetőleg jó ideig nem kell megtapasztalnia közelebbről.
Verebes József
Végezetül még egy, fiatalon csúcsra érő tréner a hazai bajnokságból. A napokban elhunyt Mágus az autodidakta, magát képző, végtelenül lelkes és újítani vágyó edző mintapéldánya volt a nyolcvanas évek áporodott magyar futballjában: harmincnyolc évesen kapta első lehetőségét Székesfehérváron és rögtön jó csapatot csinált a Videotonból. Negyven évesen pedig aláírt a Rába ETO-hoz, hogy két év alatt történelmet írjon a győriekkel. Később ezeket az „ifjonti” sikereket már nem tudta megismételni, de így is remek példa arra – a fentiekkel együtt –, hogy az edzői tehetség nem életkor és tapasztalat függvénye, hanem elsősorban tehetség, személyiség és tudásvágy kérdése.
Ebből az aspektusból pedig nyugodtan bízhatunk a sikeres folytatásban is a negyven esztendős Dárdai Pál esetében.
