Nemzetközi foci

Scholes megmondta: ők kellenek a Manchester Unitednek

A televíziós szakértőként tevékenykedő egykori MU-játékos szerint Modricra, Varane-ra és Pogbára van szükségük a Vörös Ördögöknek.

Louis Van Gaal csapatát a legutóbbi szezonhoz hasonlóan idén ismét a jövő évi Bajnokok Ligájáról való lemaradás réme fenyegeti. A Manchesternek két esélye van: megszerezni a bajnokság első négy helyének valamelyikét, vagy megnyerni az Európa-ligát. A bajnoki versenyfutásban négy ponttal vannak lemaradva városi riválisuktól, a jelenlegi negyedik Manchester Citytől, míg a nemzetközi kupa nyolcaddöntőjében 2-0-s hátrányból kellene felállniuk csütörtökön, a Liverpool ellen.

Bár a holland tréner 2014-es érkezése óta a United több mint 250 millió font értékben igazolt játékosokat, Scholes szerint karakteresebb, a klub arculatát meghatározó futballisták szerződtetésére lenne szükség.
Scholes szerint Luka Modric, Raphael Varane és Paul Pogba triója lenne az ideális választás:

– Imádnám Modricot MU-mezben látni. Egy kicsit talán már idős, de még mindig nagyszerű játékos – nyilatkozta Scholes a 30 éves horvátról.

– Varane stabilizálhatná a csapat védelmét. Tudom, hogy realisztikus igazolásokat említettem, erre már a második Real Madrid játékost választom ki, de a királyiaknál is nagy átalakulás várható, semmi sem lehetetlen. Kellene még egy középcsatár is, de ilyen játékosból nincs túl sok elérhető, ezért Paul Pogbát mondom harmadiknak, őt mindenképpen vissza kelleni hozni a klubnak Manchesterbe – zárta a goal.comnak adott interjúját az exfutballista.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik