Nemzetközi foci

Rafa Benítez a Newcastle új vezetőedzője

Rafael Benítezt nevezték ki a péntek délelőtt menesztett vezetőedző, Steve McClaren helyére az angol élvonalban a kiesés elkerüléséért küzdő Newcastle United labdarúgócsapatánál.

– Nagy kihívás lesz nemcsak nekem és a stábomnak, de a játékosoknak, a klubnak és a szurkolóknak is – mondta pénteken az 55 éves spanyol szakember, aki hároméves szerződést írt alá. Benítez legutóbb a Real Madridot irányította fél évig, a spanyol fővárosból januárban a gyenge eredmények miatt kellett távoznia.

A korábbi angol szövetségi kapitány, McClaren tavaly nyár óta vezette a Szarkákat, akkor ő is hároméves szerződést írt alá. Az együttes azonban rendkívül gyenge idényrajtot produkált – első nyolc bajnoki mérkőzésén nyeretlen maradt -, s 28 találkozóján mindössze 24 pontot gyűjtött, ezzel a 19., kiesést jelentő helyen áll a Premier League-ben – írja az index.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik