Guus Hiddink, az angol bajnoki címvédő Chelsea menedzsere megerősítette, hogy belga válogatott játékosa, Eden Hazard hónapok óta sérülten futballozik.
A 25 éves középpályás édesapja, Thierry Hazard a Le Soir című belga lapnak elmondta, hogy fia az elmúlt hónapokban azért játszik korábbi formájához képest gyengébben, mert gyulladásos csípősérüléssel küszködik.
– Ahelyett, hogy biztosították volna számára a szükséges pihenést és hagyták volna felépülni, folyamatosan játszatták, mert fontos mérkőzéseik voltak – közölte.
Pénteki sajtótájékoztatóján Guus Hiddink lényegében megerősítette az újságban megjelenteket.
– Azt hiszem, az édesapának igaza van, az aggodalmai megalapozottak – jelentette ki a 69 éves holland edző. – Ez egy olyan sérülés, amivel lehet játszani, de ha valaki nincs tökéletes állapotban, az befolyással van a frissességére – magyarázta Hiddink.
Hazard-t tavaly az évad legjobb játékosának választották Angliában. A Premier League 2014–2015-ös kiírásában – a 2013–2014-es szezonhoz hasonlóan – 14 gólt szerzett. A mostani idényben a sérülése ellenére eddig már 26 meccsen lépett pályára, de még egyszer sem volt eredményes. A közelmúltban többször is kritizálták őt a szurkolók és az újságírók, legutóbb a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágója után, amikor a Chelsea hazai pályán 2-1-re kikapott a Paris Saint-Germain együttesétől, és kettős vereséggel búcsúzott a BL-től.
Hiddink hozzátette: Hazard elvileg a szombati, Everton elleni FA-kupa-negyeddöntőben szintén bevethető, szeretne is játszani, és egy órán keresztül képes lenne teljes intenzitással futballozni, de a tréner fontosabbnak tartja, hogy játékosa újra a lehető legjobb formába kerüljön.