Nemzetközi foci

UEFA: elkészült a budapesti kongresszus napirendje

Gianni Infantino találkozott Csányi Sándorral.

Az UEFA végrehajtó bizottságának pénteki ülésén a leköszönő főtitkár, Gianni Infantino is jelen volt. Találkozott Csányi Sándor MLSZ-elnökkel, az UEF végrehajtó bizottságának magyar tagjával, aki ismét gratulált a FIFA-elnöki pozíció elnyeréséhez, és üdvözölte a nemzetközi szövetség új vezetőjének törekvéseit.

A bizottság elfogadta a május 3-án, Budapesten sorra kerülő 40. kongresszusának napirendjét, eszerint a magyar fővárosban választják meg a testület új női tagját, valamint Koszovó UEFA-tagfelvételmi kérelme is a napirendi pontok között lesz.

A bizottság azt is megerősítette, hogy addig nem ír ki UEFA-elnökválasztást, míg a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítéletet nem hoz Michel Platini fellebbezése ügyében.

A végrehajtó bizottság döntést hozott arról, hogy a nyári Európa-bajnokságon használatos, illetve a BL-ben és az EL-ben a következő idénytől bevezetésre kerülő új gólvonal-technológiát már a két klubsorozat idei fináléiban is élesben bevetik, így a milánói Bajnokok Ligája-döntőben és a bázeli Európa Liga-fináléban is igénybe veszik a technológiát a játékvezetők.

A bizottság következő ülését május 2-án, Budapesten tartják meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.