A címvédő Zebrák egyértelmű esélyesként, 3-0-ás előnyből várhatták a szerdai, milánói visszavágót, ennek ellenére majdnem kihullottak a sorozatból. Az Inter ugyanis végig óriási fölényben játszott a találkozón, a rendes játékidő végére pedig sikerült is ledolgoznia háromgólos hátrányát. A hosszabbításban egyik csapatnak sem sikerült betalálnia, jöhettek tehát a tizenegyesek, amiben Rodrigo Palacio hibájának köszönhetően alulmaradt Mancini együttese.
Leonardo Bonucci, a döntő tizenegyes értékesítője azonban a továbbjutás ellenére sem volt elégedett. A 28 éves védő szerint saját maguk dolgát nehezítették meg, rossz felfogással álltak hozzá a meccshez, míg az Inter játékosok az első pillanattól kezdve teljes erőbedobással küzdöttek, hiszen nem volt vesztenivalójuk. Bonucci úgy véli, már azzal is mázlijuk volt, hogy egyáltalán a tizenegyesrúgásokig eljutottak, arról pedig mindenki tudja, hogy egy igazi szerencsejáték. A Buffon és Marchisio hiányában a csapatkapitányi karszalagot viselő játékos hozzátette, utálja kimondani, de valószínűleg ez volt a legrosszabb teljesítmény, amit az ő csapatba érkezése óta produkált az együttes.
A Juventus a másik ágon a harmadosztályú Alessandrián átlépő Milannal találkozik majd az olasz kupa májusi fináléjában.
Coppa Italia, elődöntő visszavágók
Milan-Alessandria: 5-0, továbbjutott a Milan 6-0-ás összesítéssel
Inter-Juventus: 3-0, továbbjutott a Juventus, 3-3 után tizenegyesekkel