A Borussia Dortmundnak van a legnagyobb esélye arra, hogy idén megnyerje a labdarúgó Európa Ligát, legalábbis Ottmar Hitzfeld, a csapat korábbi vezetőedzője szerint.
– Ebben az évben a BVB-nek azt acélt kell kitűznie, hogy megszerezze az EL-trófeát, s úgy vélem, esélyes is a végső sikerre – nyilatkozta a 67 éves német tréner, aki 1991-től 1997-ig irányította a Dortmundot, s Bajnokok Ligáját nyert az együttessel.
A Borussia a nyolcaddöntőbe jutásért az FC Portóval csap össze, az első meccs csütörtökön lesz Németországban, a visszavágót egy héttel később rendezik Portugáliában.
Hitzfeld kitért másik korábbi csapata, a Bayern München BL-nyolcaddöntőjére is. A bajorok a tavaly döntős Juventusszal játszanak a legjobb nyolc közé kerülésért, s a már visszavonult német edző szerint ebben a párharcban az egyéni teljesítmények döntenek majd.
– A Bayern irányítani és uralni akarja majd a játékot, gyors tempóban fog futballozni, ez ugyanis Pep Guardiola filozófiájának lényege – mondta Hitzfeld.
A Bayern jövő kedden Torinóban játszik, a visszavágó március 16-án lesz az Allianz Arénában.