A Manchester United 2-1-re kikapott a Sunderland otthonában az angol bajnokság 26. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
A vendégek egyetlen gólját Anthony Martial szerezte, aki tavaly szeptembert követően volt ismét eredményes idegenbeli bajnoki találkozón, összességében pedig szezonbeli tizedik gólját lőtte. A hazaiak a hajrában szöglet után szerezték meg a győztes találatot, amit a brit sportsajtó egyöntetűen David de Gea öngóljaként tüntetett fel. A spanyol kapus szinte végig a mezőny legjobbja volt, ennél az esetnél pedig teljesen vétlennek tűnt, hiszen az előtte állóktól nem láthatta a labdát, amely a hóna alatt került a hálóba.
A vendégcsapat olasz válogatott védőjét, Matteo Darmiant az első félidőben vállsérülés miatt le kellett cserélni.
A Sunderland ezt megelőzően csupán egyetlen alkalommal, 1997 márciusában győzte le Premier League-mérkőzésen, hazai pályán a Manchester Unitedet, akkor is 2-1-re. Louis van Gaal vezetőedző csapata idénybeli hetedik vereségét szenvedte el a bajnokságban.
https://www.youtube.com/watch?v=07RRHEYC5G0
Premier League, 26. forduló
Chelsea – Newcastle United 5-1 (3-0)
Bournemouth – Stoke City 1-3 (0-1)
Crystal Palace – Watford 1-2 (1-1)
Everton – West Bromwich Albion 0-1 (0-1)
Norwich City – West Ham United 2-2 (0-0)
Swansea City – Southampton 0-1 (0-0)
Sunderland – Manchester United 2-1 (1-1)
vasárnap:
Arsenal – Leicester City 13 óra
Aston Villa – FC Liverpool 15.05
Manchester City – Tottenham Hotspur 17.15