Nemzetközi foci

Betegség tizedelte a Paksot, kikaptak a szlovákoktól

Bajner, Bartha, Kulcsár és Szakály is hiányzott.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Paksi FC – FO ZP Sport Podbrezová (szlovák) 0-2 (0-1)
Belek, Törökország
Paks: Molnár P. – Bagó (Asztalos, 70.), Lenzsér, Gévay, Szabó J. (Báló, 60.) – Papp – Koltai (Kővári, a szünetben), Kecskés (Nagy R., 60.), Bertus, Balázs Zs. (Kesztyűs, 70.) – Hahn. Edző: Csertői Aurél
Gólszerzők: Vascak (19.), Kohan (71.)

Törökországban zárta edzőmeccsei sorát az élvonal jövő hétvégi kezdetére készülő Paks. Csertői Aurél együttese a szlovák Podbrezovával csapott össze.

A paksi vezetőedző változtatni kényszerült a tervezett összeállításhoz képest, mivel reggelre több játékosnál is hőemelkedést mutatott a lázmérő. Így kimaradt a kezdőből Bartha László és Kulcsár Dávid is, de Bajner Bálintra és Szakály Dénesre sem számíthatott – számolt be a paksiak honlapja.

A mérkőzés nem épp a legideálisabb időjárási körülmények között került megrendezésre, a pénteki vihar után ugyan kicsit kisütött a nap, de az időnként viharos szél megmaradt. Hosszában fújt át a pályán, ami az első félidőben a paksiakat, a másodikban ellenfelüket támogatta. Talán ennek is betudható, hogy míg az első játékrészben a Paks, addig a másodikban inkább a zólyombrézóiak domináltak.

Jól kezdték a paksiak a találkozót, nekik adódtak lehetőségeik, majd később kiegyenlítettebbé vált a párharc, de még ekkor is többet volt náluk a labda. Szlovák ellenfelük inkább kontrákra épített. A bekapott gólt követően, főleg a félidő végén ismét fölénybe kerültek, de nem tudták gólra váltani az adódó helyzeteiket.

Fordulás után igen agresszív játékra váltott a Zólyombrézó, de mégis egy pontrúgásból tudták előnyüket növelni. Egyébként ezek, mármint a rögzített helyzetből való veszélyeztetések voltak jellemzőek mindkét oldalon. Az utolsó percekig elkövettek mindent a paksiak a szépítés érdekében, azonban ez nem sikerült, így vereséggel zárták a törökországi edzőtábort.

Olvasói sztorik