Hihetetlen, de továbbra is a Leicester City vezeti a világ egyik legerősebb bajnokságának tartott Premier League mezőnyét. A kék-fehérek legutóbb a Liverpoolt rakták helyre, és továbbra is őrzik három pontos előnyüket a táblázat élén. Igaz, most következik számukra a két legnagyobb próbatétel: idegenben játszanak a két fő üldöző, a Manchester City és az Arsenal ellen. Vagyis a következő két forduló megmutathatja, van-e reális esélyük Claudio Ranieri játékosainak egy olyan bravúr végrehajtására, amelyre a Premier League történetében alig találunk példát.
Az európai top-ligákban már a Bosman-szabály előtti időszakban sem volt jellemző, hogy úgynevezett „underdog” csapatok, vagyis „sötét lovak” egy egész szezonon keresztül képesek legyenek maguk mögött tartani a sokkal gazdagabb, erősebb riválisokat. Amióta pedig a csúcsligák legnagyobb klubjai gyakorlatilag világválogatottakat állítanak fel, csodaszámba megy, ha valaki más is odafér a dicsőséghez. A Leicesternek éppen azért szurkolnak most sokan, mert a minden eddiginél elszabadultabb árversenyben, ha csak egyszeri csodaként is, de óriásit szólna, ha nem valamelyik nagybevásároló gigász, hanem egy hagyományos módon építkező kiscsapat nyerné az angol bajnokságot. Mindenesetre a fogadóirodáknál továbbra is a City és az Arsenal a legesélyesebb, a Rókák csak utánuk következnek.
Blackburn és utána semmi
A Premier League megalapítása, 1992 óta összesen egyszer volt rá példa, hogy nem a Manchester United, Chelsea, Arsenal, Manchester City négyesből került ki a bajnok (a PL előtti angol futball hatalmas uralkodója, a Liverpool egyszer sem tudta még megnyerni a sorozatot). A részben jókor felfutó, jól gazdálkodó, részben olajpénzekből, külföldi tőkéből hatalmasra pumpált nagy klubok elé 1995-ben tudott beférkőzni a Blackburn Rovers, az akkori legjobb angol csatár, Alan Shearer vezérletével. Shearer 34 góllal lett gólkirály, a Blackburn pedig bajnok. Jellemző a korra, hogy keretében összesen két, nem szigetországi futballista volt: egy ausztrál és egy norvég légiós.
Azóta húsz év alatt a ManUnited elképesztő 11 aranyat szerzett, a Chelsea négyszer, az Arsenal háromszor, a Manchester City kétszer nyerte meg a Premeier League-t. Idén közülük a MU és a Cheslea is gyengélkedik, bár előbbi még ott van az élmezőnyben – de nagy meglepetés lenne az eddigiek alapján, ha Van Gaal csapata nyerné a ligát. A Leicester soha nem látott magasságokban szárnyal – de az Arsenal és a City bajnoki sikerére többen fogadnak.
A lauterni és a wolfsburgi csoda
Németországban 1963-ban indult a Bundesliga sorozata, első öt győztese még a hőskor kiegyensúlyozott viszonyait idézi: 1. Fc Köln, Werder Bremen, 1860 München, Fc Braunschweig, Nürnberg. Később itt is egyoldalúbb lett a lista, a Bayern München minden évtizedben képes volt többször is leigázni a ligát, 1995 óta pedig két kivétellel ugyanaz a négy klub nyerte el a salátástálat: Bayern, Dortmund, Werder és a most kiesés ellen küzdő Stuttgart.
De itt is volt kivétel, nem is akármilyen, ebben nekünk, magyaroknak is van némi részünk: 1998-ban a Bundesliga II-ből frissen feljutott Kaiserslautern nyerte meg a német élvonal sorozatát, azóta is páratlan bravúrt bemutatva. A vörösök keretének tagja volt ekkor Hrutka János és Szűcs Lajos, ha nem is játszottak túl gyakran a bajnokságban. Otto Rehhagel csapatának menetelése megismételhetetlen, de bő egy évtizeddel később megint jött egy kiscsapat, amelyik megtréfálta a mezőnyt. A Wolfsburg Felix Magath vezetésével ihletett formában játszotta végig a 2008/09-es szezont, a Bayern Münchent otthon szinte megalázta (5-1) és megnyerte a bajnokságot. Ez volt az a szezon, amely során a bajorok egyszer sem álltak a táblázat első helyén. Azóta hat szezonon van túl a Bundesliga és a Jürgen Klopp-féle Doetmund két sikere mellett kizárólag a Bayern ösülhetett a végén.
Spanyolhonban csak a nagyok
Spanyolországban sem túl változatos a bajnokok listája: az Athlétic Bilbao 1984-es győzelme óta egyedül a Deportivo La Coruna tudott a „nagyok” közé ékelődni – persze ez sem teljesen igaz ebben a formában, hiszen a Super Depor a 90-es évek második felében a nagycsapatok közé számított, 2000-es aranyérme nem egy váratlan siker, hanem sok-sok próbálkozás eredménye volt (2004-ben még BL-elődöntőt is játszottak). Ugyancsak megérdemelt és nem meghökkentő volt a korszak Valenciájának 2002-es és 2004-es sikere – a század elején nem nagyon volt kiegyensúlyozottabb és erősebb bajnokság a világon a spanyolnál. Aztán változtak az erőviszonyok és a Barcelona és a Real Madrid visszaterelte a ligát a régi útra, kettejük örök párharca felé. 1985 és 1994 között csak ez a két csapat nyert bajnokságot – és 2005 óta szintén, kivéve az Atlético Madrid tavalyelőtti sikerét. Spanyolhonban mostanra egy kiscsapat felbukkanása az élen szinte elképzelhetetlen (hacsak az Atléticót nem nevezzük annak, de egy EL-győzelem és egy BL-döntő után hogyan tehetnénk?)
Volt egyszer egy Hellas Verona…
Olaszországban a változatosságot a nagy klubok egymás elleni versengése biztosította, szinte mindig: itt a legváltozatosabb a mezőny – de a legutóbbi négy Juventus-győzelem után lehet, hogy idén meglesz az ötödik is. Tizenöt éve már, hogy kizárólag a Juve, Inter, Milan hármasból kerül ki a Scudetto győztese, 2001-ben tudott nyerni az AS Roma, előző évben a Lazio – sokan drukkolnak idén a Napolinak, hogy megszakítsa az állandóságot, még ha a beleölt pénzmennyiséget és a csapatnévsort tekintve kiscsapatnak nem is lehet nevezni a délieket.
Olyan is volt, hogy egy mesébe illő történet végén egy igazi kiscsapat ért a csúcsra: utoljára 1985-ben. A Hellas Verona (mely idén búcsúzni fog az élvonaltól, eddig még meccset sem nyert) egyszeri, megismételhetetlen meséje persze még a régi idők legendája, amikor csapatonként csak három külföldi játszott a Serie A-ban, igaz, a legnagyobb nevek az olaszok közül akkoriban is a Juventusban fociztak. A nyolcvanas években az olasz volt a világ vezető bajnoksága, de még a kilencvenes évek elején is: ekkor tudott csúcsra érni a Sampdoria, amely se előtte, se utána nem ért e magasság közelébe, 91-es bajnoki címe után egy évvel BEK-döntőt játszott – aztán ennyi. A gyorsan fel- és letűnő olasz oligarchák, médiacézárok, „hűbérurak” által pénzelt klubok világa produkált ilyen történeteket, melyeknek gyakran a harmadosztály vagy a megszűnés lett a vége.
Angliában a pénzcsapokat olyan bőségesen kinyitották a televíziós szerződéseknek köszönhetően, hogy még az alsóházi csapatok is szinte fuldokolnak a pénzben. Hogy ez csak egy felfújt lufi-e, mely egyszer mindenképpen leereszt, vagy pedig a megalapozott jövő, majd kiderül. A Leicester mindensetre a krőzusi gazdagság ellenére is rosszul vagy fejetlenül, netán sehogy nem igazoló top-klubok idei válságát kihasználva ott tanyázik a táblázat élén – de kisebb csoda lenne, ha ott is maradna, a Blackburn sikere után huszonegy évvel megtörve a nagy klubok uralmát.
