Nemzetközi foci

Eltört Klopp szemüvege a nagy ünneplésben – VIDEÓ

A Liverpool edzője szerint önbizalmat adtak az ellenfélnek az 5-4-es meccsen.

A Liverpool 5-4-re nyert a Norwich City otthonában az angol bajnokság 23. fordulójának szombati nyitómeccsén.

A 18. percben a brazil Firmino révén a vendégek szereztek vezetést, de a Norwich még a szünet előtt fordított, majd a második félidő elején tizenegyesből a harmadik gólját is megszerezte. Ezt követően a Liverpool húsz perc alatt háromszor volt eredményes, így kétgólos hátrányból fordított. A 93. percben a Norwich kameruni légiósa, Bassong egyenlíteni tudott, de a 95. percben Adam Lallana jóvoltából a vendégcsapat megszerezte a győztes gólt.

A Liverpool magyar válogatott kapusát, Bogdán Ádámot nem nevezték a keretbe.

– Ez egy furcsa délután, de örülünk, hogy végül három pontot szereztünk – mondta Lallana a BT Sport televíziónak. – Amikor a 93. percben gólt szereztek, azt gondolhattuk, ez is egy nap lesz azok közül… De Benteke elém fejelte a labdát, és az volt a következő dolog, ami tudatosul bennem, hogy már a hálóban van. Ez a három pont hatalmas fegyvertény számunkra néhány kiábrándító eredmény után.

– Hihetetlen meccs volt… Nem volt könnyű dolgunk, sőt számos problémát láttam a játékunkban. Nem tudom, mi volt ez, de nem volt elég egy olyan ellenféllel szemben, amelynek a találkozó elején nem volt elég önbizalma. Vezettünk egy-nullra, de aztán kettő-nullnak kellett volna következnie. Ehelyett csak játszadoztunk, ezáltal a hazaiaknak egyre nőtt az önbizalmuk – magyarázta Jürgen Klopp vezetőedző.

Közvetlenül a lefújás után azért még nem volt ilyen kritikus a tréner. Erről árulkodik, hogy olyan vadul ünnepelte a sikert a játékosaival, hogy eltört a védjegyének számító szemüvege, de nem is törődött vele…

– Általában van nálam egy másik, de eddig nem találtam meg, mert nagyon nehéz szemüveget keresni szemüveg nélkül – magyarázta. Azt is elmesélte, hogy a Borussia Dortmund edzőjeként szintén a szemüvege bánta a Bayern München elleni győzelem ünneplését.

– Nem vagyok benne biztos, hogy az Anfield Múzeum igényt tart rá, de én megőrzöm, és majd meglátjuk… – humorizált Klopp.

– Látványos, bátor, jó focit láthattunk, mindkét csapatnak akadtak jó pillanatai. A szívem mostanáig elég jól bírta a feszültséget, és remélem, ez így is marad! Volt már néhány hasonló meccs az életemben, de azok nem végződtek ilyen jól. Már két vagy három alkalommal is volt 4-4-es mérkőzése a csapatomnak, de 5-4-re nem gyakran nyertünk.

Olvasói sztorik