Nemzetközi foci

A Düsseldorf eggyel volt jobb a Szegednél

Utolsó beleki edzőmeccsén német csapattól kapott ki a másodosztályú együttes.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Fortuna Düsseldorf (német) – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-0 (1-0)
Belek, Törökország
Gólszerző: van Duinen (34.)

A Bundesliga 2 tizenötödik helyén álló Fortuna Düsseldorf ellen játszotta harmadik beleki edzőmérkőzését a Szeged 2011-Grosics Akadémia: érdekességképpen, az egyszeres német bajnok keretének értéke a mértékadó transfermarkt.de szerint meghaladja a 17 millió eurót is, míg a szegedieké 1,98 millió euró; a Düsseldorf 21 éves finn csatára, a Leverkusentól kölcsönben futballozó Joel Pohjanpalo majd’ egymaga ér ennyit a portál szerint – számolt be a SzegedMa.

A finn támadó ugyan nem, de értékét tekintve szintén az egymillió eurót elérő Ya Konan és van Duinen kezdett elöl a Düsseldorfnál. Erőteljes szél nehezítette a csapatok dolgát, az első komolyabb lehetőség húsz percnyi játékot követően a németek előtt adódott, de Fink a jobb kapufát találta telibe. Negyed óra múlva azonban már van Duinen pontosabb volt egy jó beadást követően, és megszerezte a vezetést a Düsseldorfnak.

A szünet után Sararer és Ya Konan is növelhette volna csapata előnyét, míg a Szeged-Grosics előtt a nyolcvanadik percben adódott a legnagyobb lehetőség, egy remek kontra után azonban pontatlan volt a befejezés, így elmaradt az egyenlítés.

Mindkét csapatnak ez volt az utolsó felkészülési mérkőzése Törökországban: a Szeged 2011-Grosics Akadémia január 27-én indul haza a beleki edzőtáborból.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik