Nemzetközi foci

Európába vágyik az Espanyol kínai tulajdonosa

A következő szezon után kilépne a nemzetközi kupaporondra.

Az Espanyol új elnöke, a kínai Chen Yansheng csütörtökön hivatalosan is átvette a klub irányítását, és első sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy szeretné, ha a következő szezon után együttese kiléphetne az európai kupaporondra.

A Rastar Csoport mintegy 17 millió euróért megvásárolja a barcelonai klubot működtető gazdasági társaság 54 százalékát, miután a közgyűlés ezt jóváhagyja. Az autómodelleket gyártó vállalat a tavalyi év végén jelentette be szándékát, és azt, hogy hajlandó készpénzben fizetni, később pedig további 45 millió eurót befektetni a klubba.

Az Espanyol jellemzően a spanyol élvonal középmezőnyében tanyázott az elmúlt évtizedben. A legjobb eredménye egy ötödik helyezés volt 2005-ben, illetve egy Király Kupa-győzelem a következő idény végén, amellyel szintén kvalifikálta magát az európai porodra. A barcelonai csapat 2007 tavaszán UEFA Kupa-döntőt játszhatott a szintén spanyol Sevilla ellen, de tizenegyesekkel elveszítette.

„A történelem megmutatta, hogy ez egy nagy klub, amelynek fejlődése sosem torpant meg 115 éves története során. És most sem! Egy olyan város, mint Barcelona, elbír két hatalmas klubot” – mondta Chen a sajtótájékoztatón.

Az Espanyol jelenleg a bajnokság 14. helyén áll, szombaton a negyedik Villarrealt fogadja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.