Nemzetközi foci

Bundesliga: pénteken tavaszi rajt, négy magyarral

Dárdai, Szalai, Huszti, Kleinheisler...

Kapcsolódó cikkek

Bő egy hónap szünet után pénteken folytatódik a német bajnokság, amelyben tavasszal a korábbi kettő helyett már három magyar játékos és egy vezetőedző szerepel.

Eddig a válogatott két futballistája, Szalai Ádám és Stieber Zoltán képviselte a magyar színeket a Bundesliga élvonalában, a téli átigazolások után azonban kissé átrendeződött a helyzet. Stieber a másodosztályú Nürnbergbe szerződött, míg Szalai ugyan maradt az első ligában, de klubot váltott, és Hoffenheimből Hannoverbe igazolt. Régi-új játékos a Bundesligában Huszti Szabolcs, aki Kínából visszatérve az Eintracht Frankfurthoz szerződött, míg a Videoton 21 éves labdarúgója, Kleinheisler László szerdán írt alá a Werder Bremenhez.

Az első idei fordulóban akár mindhárman pályára léphetnek: a Hannover szombaton fogadja a Darmstadtot, míg a Frankfurt és a Werder Bremen vasárnap szerepel, előbbi a Wolfsburg ellen otthon, utóbbi pedig a Schalke ellen idegenben.

A német bajnokság első osztályának van még egy magyar szereplője, Dárdai Pál, aki kisebbfajta csodát téve az őszi szezonban a harmadik helyre vezette Hertha BSC-t. A hazai pályán remekül teljesítő berliniek az Augsburgot fogadják a tavaszi szezon első körében.

A fordulót pénteken este a címvédő és listavezető Bayern München hamburgi vendégjátéka nyitja, míg a második helyen álló Borussia Dortmundra valószínűleg kemény csata vár a negyedik, és otthon szeptember óta veretlen Borussia Mönchengladbach vendégeként.

Bundesliga, 18. forduló

Január 22. péntek

20.30: Hamburger SV – Bayern München

Január 23. szombat

15.30: Hannover – Darmstadt

15.30: FC Ingolstadt – FSV Mainz

15.30: Hoffenheim – Bayer Leverkusen

15.30: Hertha BSC – FC Augsburg

15.30: 1. FC Köln – VfB Stuttgart

18.30: Borussia Mönchengladbach – Borussia Dortmund

Január 24. vasárnap

15.30: Eintracht Frankfurt – VfL Wolfsburg

17.30: FC Schalke – Werder Bremen

Az élcsoport állása:

1. Bayern München 46 pont

2. Borussia Dortmund 38

3. Hertha BSC 32

4. Borussia Mönchengladbach 29

5. Bayer Leverkusen 27 (25-20)

6. FC Schalke 27 (23-23)

7. VfL Wolfsburg 26

8. FSV Mainz 24

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.