Nemzetközi foci

Víctor Valdés távozik a Manchester Unitedtől

A belga Standard Liége-nél folytatja.

Egy évvel érkezése után elhagyja a Manchester Unitedet a spanyol válogatott korábbi kapusa, Víctor Valdés.

Távozásának hírét maga a 34 éves hálóőr tette közzé Twitter- és Instagram-oldalán.

Valdés az elmúlt esztendő elején kötött 18 hónapra szóló szerződést az angol klubbal azután, hogy elköszönt anyaegyesületétől, az FC Barcelonától. Az angoloknál azonban összesen két mérkőzésen jutott szóhoz, és a manchesteriek vezetőedzője, a holland Louis van Gaal hamar egyértelművé tette: nem számol vele. Túl a mellőzésen a tréner egyszersmind arra kötelezte Valdést, hogy az első csapat helyett a United 21 éven aluli keretével eddzen.

Az angol sajtó úgy tudja, hogy Valdés török és mexikói ajánlatokat visszautasítva a belga Standard Liége-nél folytatja, legalábbis az idény végéig, amikor érvényét veszti manchesteri kontraktusa.

A volt Barcelona-kapus, aki a spanyol válogatottal világ- és Európa-bajnoki címet szerzett, a 2002–2003-as szezonban mutatkozott be a katalán együttesnél, amelynek színeiben öt bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert.

Olvasói sztorik