Nemzetközi foci

Továbbra is a Real Madrid vezeti a bevételi listát

A világ futballklubjai közül a Real Madridnak volt a legnagyobb a bevétele az előző szezonban – derült ki a Deloitte könyvvizsgáló cég által készített legfrissebb ranglistából.

A kimutatás szerint a királyi gárda, amely sorozatban 11. alkalommal végzett az élen a „pénzligában”, a 2014–2015-ös szezonban 577 millió eurós bevételt produkált, a mögötte második, Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona – amely bajnokságot és kupát is nyert Spanyolországban – pedig 560,8 millió eurót könyvelhetett el.

A Deloitte csütörtökön nyilvánosságra hozott listáján a harmadik helyet a tavaly még második angol Manchester United foglalja el 519,5 millió eurós bevétellel, míg a francia bajnok Paris Saint-Germain a negyedik 480,8 millió euróval. A tavaly harmadik német bajnok Bayern München ezúttal ötödikként zárt 474 millió euróval.

A rangsorban az első 30 között 17 angol élvonalbeli klub van, ami a Deloitte szerint nemcsak az erős brit fontnak, hanem a televíziós közvetítési jogok értékesítéséből befolyó hatalmas összegeknek is köszönhető.

A 2014–2015-ös idény bevételei:

1. Real Madrid (spanyol) 577 millió euró

2. FC Barcelona (spanyol) 560,8

3. Manchester United (angol) 519,5

4. Paris Saint-Germain (francia) 480,8

5. Bayern München (német) 474

6. Manchester City (angol) 463,5

7. Arsenal (angol) 435,5

8. Chelsea (angol) 420

9. Liverpool (angol) 391,8

10. Juventus (olasz) 323,9