Nemzetközi foci

Újpest: Diagne nélkül nem ment

Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Újpest FC – FC Wil (svájci) 1-2 (0-1)
Törökország
Újpest: Balajcza – Bonney, Kecskés, Mohl, Sankovics, Litauszki, Bardhi, Hazard, Andrics, Balázs B. (Filkor, 67.), Perovics. Szünetben állt be: Kovács, Kálnoki, Windecker, Mihály, Kabát. Edző: Nebojsa Vignjevics
Gólszerző: Andrics (tizenegyesből 59.), illetve Koller (45.), Sövlemezgiller (78.)

Svájci csapat ellen játszotta első törökországi edzőmeccsét az Újpest. Kiváló, napsütéses idő és kellemes hőmérséklet fogadta a keret tagjait, a hoteltől 15 perc buszútra fekvő Football Center jó minőségű füves pályáján mérkőztek meg az FC Willel – olvasható a klub honlapján.

Helyzetekkel kezdett az Újpest, majd Balajczát dolgoztatta meg az ellenfél. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de úgy tűnt, gól nem esik az első félidőben. A 45. percben azonban a svájciak mégis megszerezték a vezetést, miután Koller kihasználta Sankovics labdavesztését (0-1).

Az 59. percben Andrics büntetőből egyenlített, azonban húsz perccel később ismét a svájciak vezettek, miután Sövlemezgiller vette be Kovács Zoltán kapuját (1-2). A hajrában nem sikerült már egyenlíteni, így vereséggel kezdett Törökországban az Újpest.

– Először is gratulálok az ellenfél csapatának, olyan mérkőzést játszhattunk már az elejétől fogva, amely kihozza csapatunkból is a maximumot. Egyik csapat sem állt be védekezni, így minden harmadban megfelelően nagy volt a nyomás, mindenki egyenlő mértékben jutott szerephez a találkozón. Az első félidőben hamar megszereztük a labdát, sok helyzetet alakítottunk ki, majd a második felére az ellenfél is ráerősített, így kiegyenlített játék alakult ki. A második félidőre 1-0 arányban jöttek ki, ekkor több cserét is hajtottunk végre, szerettem volna, ha minél több játékos megkapja a meccsterhelést. Kabát buktatása révén tizenegyeshez jutottunk, de a mérkőzés második felében már az ellenfél játéka dominált, így igazságos az eredmény, de mint korábban mondtam, nem ez volt elsősorban a cél. Fontos, hogy a játékosok összeszokjanak, a fiatalok lehetőséget kapjanak, és a hibáinkat megkeressük, kielemezzük és tanuljunk belőlük. Ezért ez a mérkőzés tökéletes volt, hiszen sok mindent tanulhattunk belőle. Köszönöm a játékosaimnak, a pályán igyekeztek a legjobbjukat nyújtani. Két nap edzés és taktika vár ránk, majd a következő mérkőzésen ismét felmérjük, hol állunk – mondta Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője.

Olvasói sztorik