Nemzetközi foci

Nem volt esélye az azeriek ellen a Diósgyőrnek

Négyet kapott első törökországi edzőmeccsén az Egervári-csapat.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Diósgyőri VTK – Qarabag FK (azeri) 0-4 (0-1)
Törökország
DVTK: Rados – Okuka (Eperjesi, 77.), Lipták, Kovács G. (Kitl, 63.), Nemes (Németh M., a szünetben) – Egerszegi – Bacsa, Koman (Takács T., 77.), Bognár I. (Nikházi, a szünetben), Barczi – Novothny (Griffiths, a szünetben). Edző: Egervári Sándor.
Gólszerzők: Medvegyev (27.), Muarem (52.), Amirgulijev (58.), Guzejnov (73.)

A szintén Törökországban edzőtáborozó Diósgyőr az azeri Qarabag ellen játszotta első ottani edzőmérkőzését. Elek Ákos papírjai még mindig nem érkeztek meg, ezért a találkozó előtt különedzésen vett részt. A gyakorláshoz csatlakozott a sérüléséből, illetve betegségéből lábadozó Tamás Márk, valamint Ternován Patrik, illetve a harmadik számú kapus, Zöldesi Illés. Manjrekar James egy kisebb sérülés miatt nem állt Egervári Sándor rendelkezésére – derül ki a klubhonlaptudósításából.

A miskolciak kezdték jobban a meccset, nem sokkal a kezdés után Bacsa lőtt kapufát. A folytatásban azonban az ellenfél is magára talált, sőt a 27. percben Medvegyev révén a vezetést is megszerezte (0-1).

A második félidő elején megduplázta előnyét a Qarabag: Muarem 18 méterről lőtt a felső sarokba (0-2). Az 58. percben a harmadik is a DVTK-kapuban landolt: Amirgulijev emelte át a labdát Rados fölött (0-3). A 71. percben Griffiths szépíthetett volna, de a kapufa megint az azeriekkel volt. Két percre rá megkapta a negyedik gólt is a Diósgyőr: Guzejnov ziccerben nem rontott – néggyel nyert a Qarabag.

Olvasói sztorik