Nemzetközi foci

Dárdai néha kapusként segít

A sokoldalú edző akkor sem illetődik meg, ha a háló elé kell állnia.

Kapcsolódó cikkek

A német Bildbeszámolójából kiderül, hogy nyolc nap után véget ért a Bundesliga harmadik helyén telelő Hertha BSC törökországi edzőtáborozása, a berliniek hazautaznak.

Négy felkészülési mérkőzést játszottak, ezek közül kettőt megnyertek, egyet elveszítettek, és volt egy döntetlen is (Hannover 1-0, Mönchengladbach 2-2, Bochum 1-4 és Vaduz 1-0).

Dárdai Pál vezetőedző a többi között arról is beszélt, tudja, hogy azok a játékosai, akik kevesebb lehetőséget kapnak (például Baumjohann, Cigerci, Ben-Hatira, Beerens és Ronny), elégedetlenek, de a jó bajnoki szereplés, az olajozottan működő csapat nem indokol komoly változtatásokat… „Nem a legjobb játékosokkal, hanem a legjobb csapattal fogunk felállni!” – mondta.

A 39 éves szakvezető kifejtette: a törökországi napok során senki nem bosszantotta fel, nem kellett dühöngenie, külön kiemelte futballistái remek mentalitását. „Nincs senki, aki vesztese lenne ennek az edzőtábornak” – szögezte le.

Természetesen a Bayern Münchentől igazolt 19 éves Sinan Kurt is szóba került. „Gyorsan reagál, jó futballista, de még nem sajátította el az automatizmusainkat, ezért bár a felnőttekkel edz, de az U23-as csapatban fog játszani. Ha annyira jó teljesítményt nyújt, hogy a Bundesliga-keretnek is segíthet, akkor persze van esélye odakerülni, de nyárig van ideje akklimatizálódni új klubjánál.

Dárdai szerint a kapuskérdés sem probléma. „Amikor ifjúsági bajnokok voltunk, kapusként segítettem ki a csapatot. És ha minden kötél szakad, manapság is beállok, amikor Petry Zsolt nem akar. A viccet félretéve: Körber a vizsgái miatt nincs velünk. Jarstein sérült, de nem súlyosan. Burchert valószínűleg a jövő héten ismét edzhet.”

Az edző kifejtette: nem az eddigieknél jobb játékot vár el csapatától, hanem azt, hogy tavasszal is ugyanabban a stílusban futballozzanak, és rövidpasszos focit játsszanak. „Ha sikerül végig úgy csinálni mindent, ahogy nyáron elkezdtük, sok pontot szerezhetünk a továbbiakban is.”

A Bundesliga a jövő hétvégén folytatódik, úgyhogy ez is témát szolgáltatott. „Jó kezdésre van szükségünk, öt meccs után már okosabbak leszünk. Ha még akkor is előkelő helyen állunk, akkor beszélhetünk más célokról is. Persze, mivel sportoló vagyok, mindig többet és többet akarok, de nem fogok feleslegesen nyomást helyezni a csapatomra. Számunkra az augsburgi meccs a fontos. Ha nyerünk, bármi megtörténhet. Ha nem veszítünk, az már egy jó kezdés. És az összes nagy csapat jön hozzánk… Úgy gondolom, hogy a csapatunk a szurkolóinkkal együtt sokra viheti” – nyilatkozta Dárdai.

Olvasói sztorik