Nemzetközi foci

Törvénytelen gyermeke született a Bayern világbajnok védőjének

Családi botrány a Bayern München labdarúgócsapatánál. A német gárda világbajnok védője Jerome Boateng újra apa lett. A baj csak az, hogy nem a jelenlegi párjától.

A német napilap a Bild információja szerint a közlemúltban kisfia született a Bajnokok Ligája-győztes és vb-első futballistának. A párjával, Sherin Senlerrel már eddig is volt két kislányuk, azonban nem az ő családjuk bővül most, hiszen a napokban megszülető egyelőre ismeretlen nevű kisfiú egy másik nőtől van.

A történet meglehetősen furcsa, ugyanis Boateng 2007-óta alkot egy párt kedvesével, s jelenleg is együtt vannak. Azonban 2015 januárjában szakítottak, s ekkor a focista összejött egy másik nővel, akit a jelek szerint teherbe ejtett. Még ezzel sem lett volna gond, azonban az elmúlt év végén újra összejött régi párjával, így a most megszülető gyermek törvényen kívüli.

Egy újabb csavar a történetben, hogy Jerome Boateng örül is állítólag a kisfia születésének, s nem szégyenkezik. Ugyanis amikor kibékült jelenlegi partnerével, nyílt lapokkal játszott, s előre közölte vele, egy másik nő gyermeket vár tőle. Ennek ellenére visszafogadta Sherin, s a közösségi oldalakon közzétett fényképek alapján boldogok is együtt, nem zavart be a képbe az újszülött kisfiú.

forrás: blikk.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.