Nemzetközi foci

Jók az első benyomások Kleinheislerről, sokat várnak tőle a Werdernél

Kapcsolódó cikkek

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a Bundesligában szereplő Werder Bremen csapatánál szerepel próbajátékon a Videoton válogatott középpályása, Kleinheisler László. A 21 éves támadó középpályás kedd este érkezett meg a német klub beleki edzőtáborába, szerdán délelőtt pedig már edzésre jelentkezett. A Werder sportigazgatója az első tréningje után rögtön nyilatkozott honfitársunkról.

– Kleinheisler egy fogékony, sokoldalú srác, aki határozott benyomást tett ránk. Látszik, hogy meg akarja mutatni magát, és mi nem is tartjuk vissza – mondta Rouven Schröder sportigazgató a brémaiak hivatalos honlapjának. – Szerdán és csütörtökön a tréningeken mutathatja meg, hogy mire képes, pénteken pedig edzőmérkőzésen is lehetőséget kap a bizonyításra. Reméljük, hogy ott is folytatja az edzésen mutatott stílusát, és izgatottan várjuk, hogy sokkoljon minket. Ha százszázalékosan meggyőz minket, akkor van rá mód, hogy már a télen leigazoljuk. Az első lépés azonban, hogy eljött hozzánk, és a következő napokban maximálisan a Werderre koncentráljon – tette hozzá Schröder.

Olvasói sztorik