Nemzetközi foci

Németh Krisztián távlatai: Amerika és Franciaország

A Kansas City magyar csatára úgy akar játszani tavasszal, hogy meghívót kapjon az Eb-keretbe – hogy melyik csapatban folytatja, az még lehet nyitott kérdés is.

Kapcsolódó cikkek

– Kisebb hiányérzetem van, mondjuk, a klubommal kapcsolatban, hogy nem jutottunk tovább a rájátszásba, de összességében úgy érzem, nagyon jó szezonon vagyok túl. Sztárrá nem tett a legszebbnek választott gólom, de kicsit ismertebbé igen. Ezt talán kijelenthetem – összegezte a maga mögött hagyott évet és szezont a Kansas City és a magyar válogatott csatára, Németh Krisztián a Rangadó.hu kérdésére.
Az amerikai ligában remek szezont produkált a magyar csatár, aminek csúcsa volt a Portlandnek lőtt, utóbb a bajnokság legszebb találatának megválasztott szólógólja. Hazatérve pedig a válogatottal ért a csúcsra, hiszen negyven év után Eb-döntőbe jutott a csapat, Németh pedig a legfontosabb meccseken, így a norvégok ellen, ott volt a pályán.
– Nemcsak az én csapatomban, az egész MLS-ben figyelemmel követték az Eb-selejtezőket, a liga számára is fontos, hogyan szerepelnek a játékosai a hazájuk válogatottjával. A Kansasban nincs rajtam kívül más európai focista, aki ott lesz az Eb-n. Persze, hogy kit fogunk igazolni, azt még nem tudom – mondja a magyar csatár. Apropó, igazolás: Németh Krisztián újabb egy évvel meghosszabbította kansasi szerződését. De ő nem csak egy évvel tekint előre.

– Automatikus hosszabbítás volt az enyém, életbe lépett opció. A jövőmről jelen pillanatban is tárgyalunk, meglátjuk, hova vezetnek ezek a tárgyalások. Jelenleg egyéves kontraktusom van, én pedig hosszabb távra szeretnék tervezni, erről is szólnak ezek a tárgyalások – fogalmaz Németh, a kérdésre pedig, hogy továbbra is Amerikában gondolkodik elsősorban, ennyit válaszol: A legfontosabb jelen pillanatban, hogy hosszú távra tervezhessek. Ha ez Amerikát jelenti, akkor ott.

A csatár elmondta, nem merült fel a bajnoki szünetben, hogy Európában játsszon, Magyarország sem jött szóba, csak a pihenés kapcsán, mert volt mit kipihenni a hosszú szezon után. Nemsokára újra a tengeren túlra veszi az irányt.
– Január 22-én lesz az első edzésünk, utána egy hónapra edzőtáborba megyünk, aztán március elején indul a bajnokság. A legnagyobb esélye most annak van, hogy azt is a Kansassal kezdem, de a fociban sosem lehet tudni, bármi megtörténhet…

A beszélgetés napján Németh Krisztián éppen Révkomáromba tartott közönségtalálkozóra, Priskin Tamással és a sportriporter Hajdú B. Istvánnal – adódott a kérdés, mennyire élvezte ki az elmúlt időszakban, hogy ismét népszerű és sikeres dolog magyar válogatott focistának lenni.

– Kiélveztem… Nagyon jó dolog ez, nagy boldogság. Az ember elér valamit, és sorra kapja a pozitív visszaigazolásokat, ezt nem lehet nem élvezni. Nagyon örülök, hogy így alakult – mondta Németh.
Az Európa-bajnokság még arrébb van, addig tartani kell a jó formát az MLS-ben – nagyjából így összegezhetjük a támadó véleményét a válogatott-kérdésről. Bernd Storck biztosan képben lesz, akármilyen messze játszik Magyarországtól valaki – pláne, ha az illető úgy játszik, ahogy Németh Krisztián az ősszel a Sporting Kansas Cityben.
– Ha kapok meghívót, ami csakis rajtam, a teljesítményemen múlik, akkor nem lesz akadálya, hogy a felkészülés elejétől a csapattal legyek. De ehhez először úgy kell játszanom, hogy bennmaradjak a keretben. A selejtezősorozat végén minden meccsen játszhattam, akár több poszton is, nyilván nagy lesz a versenyhelyzet a csapatban az Eb előtt, hiszen egy ilyen eseményen mindenki ott kar lenni. Majd a kapitány úr eldönti, kire számít – vonja meg a konklúziót az MLS magyarja. Aki a csoportellenfelekkel kapcsolatban sem ragozza túl a dolgot, mert nekünk, úgymond, a saját dolgainkkal kell törődnünk:
– A sorsolásról mindössze annyit gondolok, hogy nem jelent semmit. Minden ott, a helyszínen dől el, felesleges előre kombinálni. Tisztességesen fel kell készülnünk, ugyanabban a felfogásban kell pályára lépnünk, mint az utolsó mérkőzéseken a selejtezőben és akkor minden rendben lesz.

Olvasói sztorik