Nemzetközi foci

Újra a Bayern Münchenből igazolt Dárdai Herthája

Mitchell Weiser után Sinan Kurt is a berlinieknél folytatja.

Kapcsolódó cikkek

Elkezdte az edzéseket a Hertha BSC, körülbelül 300 drukker volt kíváncsi vasárnap, a berlini télben Dárdai Pál átlag felett szereplő, harmadik helyezett csapatára – írta a Berliner Zeitungra hivatkozva az index.hu.

– Majdnem mindenki itt van velünk, Kraft kapus is elkezdte az edzéseket. A védőként és középpályásként egyaránt bevethető Niklas Stark is, míg a középcsatár, Julian Schieber több mint egy évet hagyott ki – fogalmazott Dárdai. A szintén csatár Allagui az egyetlen, aki majd csak pár hét múlva csatlakozik a csapathoz.

Lesz még egy érkező, mégpedig a nyáron szerződtetett Mitchell Weiserhez hasonlóan a Bayern Münchenből: Sinan Kurt. Egyelőre csak kölcsönbe. A 19 éves bal lábas szélső abszolút beleillik a Hertha koncepciójába, mert fiatal és gyors, míg a jelenlegi Hertha a Bundesliga egyik leglassabb csapata, ezért is komoly elismerés a harmadik hely.

A Hertha vasárnap utazik Belekbe, ott folytatja a felkészülést. Az első edzőmeccsét Törökországban a Hannoverrel játssza, várhatóan már Szalai Ádámmal centerben.

Olvasói sztorik