Nemzetközi foci

Zinedine Zidane a Real Madrid új edzője – hivatalos

A korábbi francia klasszis váltja Rafa Benítezt.

A Marcamár délután kész tényként kezelte, hogy a spanyol élvonalban szereplő Real Madrid elbocsátotta vezetőedzőjét, Rafa Benítezt, akinek utódja a korábbi francia klasszis, a 2006-ban visszavonult Zinedine Zidane lesz.

Az AS valamivel óvatosabb volt, bár szerintük is minden jel arra mutatott, hogy a 19 órakor kezdődő ülésen Benítez menesztése, illetve Zidane kinevezése lesz a téma.

A villámgyors tanácskozásra azért volt szükség, mert nem szeretnék, hogy a keddi nyílt edzésen Benítez nyilvános számonkérésére kerüljön sor. Florentino Pérez már karácsony előtt szeretett volna megszabadulni a mestertől, de nem talált megfelelő utódot a Real élére, most azonban már semmi sem mentette meg a Liverpoollal BL-győztes szakvezetőt.

A tanácskozást követő sajtótájékoztatón megerősítették: valóban a 43 éves francia az új szakvezető, aki játékoskorában 2001 és 2006 között szolgálta a klubot.

– Nagyon nehéz döntés volt, de úgy határoztunk, hogy felbontjuk a szerződést Rafa Benítezzel. Remek szakember és remek ember is egyszerre. Köszönjük az elmúlt hónapokban végzett elkötelezett munkáját.

– Az új vezetőedző Zinedine Zidane, aki kétség kívül a futballtörténelem egyik legmeghatározóbb figurája. Mindenkinél jobban tudja, milyen a Real Madridot vezetni – mondta Florentino Pérez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.