Nemzetközi foci

Felipe Melo elkattant, brutális faultja után villant a piros

[b]VIDEÓ![/b]

A brazil Felipe Melo mindig is keménységéről volt a híres, a középpályást fékezhetetlensége és brutalitása miatt adta el még régebben a Juventus, majd jópár évig a Galatasaray-ban játszott, így kevésbé volt szem előtt. A nyáron Roberto Mancini a 32 éves brazilban látta a klub újraemelkedésének kulcsát – edzette a Galatánál -, és visszavitte Olaszországba – írja cikkében az index.hu

Az Inter vezeti a Serie A-t, de vasárnap este kiderült, Felipe Melo semmit nem változott juvés éveihez képest. Az Internek már az 5. percben gólt lőtt a Lazio, Melo ezt elég nehezen dolgozta fel, és a félidő közepén fejen térdelt egy lazióst. A játékvezető versenybalesetnek minősítette, Melo megúszta.

Öt perccel a vége előtt a lapot még mindig elkerülte, de azt már nem, hogy amikor a tizenhatoson belül Milinkovics-Savicsra ugrott rá, és terítette le, a bíró befújja a büntetőt. Candreva a kipattanót rúgta be Handanovics védése után, a várható vereséget Melo egyedi módon dolgozta fel: Lucas Bigliát karatésként rúgta le. A fejét és a vállát találta el, megkapta a már nagyon jól megérdemelt egyből pirosát, mehetett le.

Olvasói sztorik