Nemzetközi foci

Hiddink lehet Mourinho utódja a Chelsea-nél

A holland másodszor is beugró edző lehet a londoniaknál.

Kapcsolódó cikkek

Brit és holland sajtóértesülések szerint José Mourinho csütörtöki menesztését követően Guus Hiddink veszi át a Chelsea FC irányítását.

A 69 éves holland tréner 2009-ben már volt a londoni Kékek edzője, de akkor csak három és fél hónapra szólt a megbízatása. Vezetésével 22 meccsen csupán egyszer kaptak ki, és megnyerték az FA Kupát.

Hiddink a többi között a PSV Eindhoven, a Fenerbahce, a Valencia, a Real Madrid és az orosz Anzsi Mahacskala együttesénél dolgozott, illetve a dél-koreai, az ausztrál, az orosz és a török válogatottat is irányította. Legutóbb a holland válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, de a gyenge Európa-bajnoki selejtezős szereplés miatt idén nyáron távozott.

A többi között a BBC is úgy értesült, hogy a tapasztalt tréner egy londoni szállodában tárgyalásokat folytatott az angol bajnoki címvédő klub vezetőivel. Ezt a holland De Telegraaf című lap érdeklődésére ő maga meg is erősítette. A szerződtetése a hírek szerint ezúttal is csak átmeneti megoldást jelenthet, mert jövő nyáron állítólag az Atlético Madrid jelenlegi vezetőedzője, Diego Simeone ül le a kispadra. A klub orosz tulajdonosa, Roman Abramovics a Daily Mail című újság információja szerint 20 millió eurót (6,3 milliárd forint) is hajlandó fizetni a spanyoloknak, hogy engedjék el az argentin szakvezetőt.

A holland szakember legfontosabb feladata az lesz, hogy megmentse a kieséstől a Chelsea-t, amely 16 forduló után mindössze az angol élvonal 16. helyén áll, és csupán egy ponttal előzi meg a kiesőzónában lévő Norwich City-t.

Hiddink korábbi másodedzője, Ray Wilkins szerint a holland tréner visszatérése tökéletes megoldás lenne. „Talán ő a legjobb edző, akit valaha láttam” – nyilatkozta a Sky Sportsnak, hozzátéve, hogy Hiddink „mentalitása nagyon angol, hiszen szereti az agresszív focit, és azokat a játékosokat, akik keményen edzenek. Ráadásul nyelvi nehézségei sem lennének.”

Wilkins emlékeztetett, hogy a holland jól érezte magát a Stamford Bridge-n, csak sérülés esetén változtatott a csapat összetételén, mindenki szorgalmasan dolgozott az irányításával, és rövid idő alatt is rendkívül sikeres volt.

A 2019-ig érvényes szerződése ellenére távozó José Mourinho menesztését Michael Emenalo technikai igazgató azzal magyarázta, hogy a portugálnak komoly konfliktusa volt a játékosokkal. Hozzátette: a döntés a klub érdeke volt.

„Te voltál a legjobb, akivel valaha együtt dolgoztam. Hiányozni fogsz. Sok közös emlékünk van, ez egy nagyon-nagyon szomorú nap számomra” – írta Instagram-oldalán John Terry csapatkapitány. A Manchester United vezetőedzője, Louis van Gaal azt mondta: nagyon meglepte őt kollégája menesztése, amely azt mutatja, hogy a futballban senki sincs biztonságban.

A szombati, Sunderland elleni bajnoki mérkőzésen Steve Holland pályaedző irányítja a Chelsea-t.

Olvasói sztorik